Musorujsag
Élő Eredmények

A Manor is teljesítette a töréstesztet

Autosport
A Manor egy lépéssel ismét közelebb került a visszatéréshez, csütörtökön ugyanis a csapat versenyautója sikeresen teljesítette a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) hivatalos töréstesztjeit – ezt maga az alakulat jelentette be közösségi oldalán.
Max Chilton ( Fotó:  Price / XPB Images) Max Chilton 2014-ben a Marussia pilótájaként ( Fotó: Price / XPB Images)

A korábban Marussiaként jegyzett alakulat vezetői tegnap mutatták be az istálló új befektetőit és jelezték, részt fognak venni a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon. Egy akadályt azonban még le kellett győzniük, a Manor ugyanis eddig még nem teljesítette a Nemzetközi Automobil Szövetség töréstesztjeit, márpedig az FIA által felügyelt eseményeken csak olyan istálló vehet részt, melynek autója átment az említett teszteken. A mai napon azonban erre is sor került.

„Van egy nagy hírünk a mai napra, ami nem más, minthogy teljesítettük az FIA töréstesztjeit. Nagyszerű csapatmunka! Ennyi – már mind Melbourne-re készülünk” – írta az alakulat közösségi oldalán. Ezzel egyébéként az Autosport információi szerint valóban elhárult az utolsó akadály is, azaz a kiscsapatnak most már csak a szezonnyitóra kell összpontosítania, a hosszú bizonytalanság után ugyanis biztossá vált, hogy pályára gurulhatnak Ausztráliában.

Az autó, amivel a csapat részt vesz a szezonnyitón a 2014-es módosított változata lesz (később egy új versenygépet is pályára szeretnének külteni). „Igen, ez a 2014-es autó, de nagyon sok változtatást hajtottunk végre és néhány okos mérnöki megoldást is bevetettünk, hogy a versenygép megfeleljen a szabályoknak. Az orr más és természetesen a karosszérián is változtatnunk kellett néhány biztonsági panel beépítésével. Pár igazán okos mérnök megoldotta, hogy az autó megfeleljen a szabályoknak, miközben az időt is folyamatosan figyelték” – magyarázza a sportigazgató, Graeme Lowdon.

A csapat azt továbbra sem jelentette be, ki lesz Will Stevens csapattársa, Lowdon azonban nemrég utalt arra, hogy szívük szerint egy másik fiatalt igazolnának a brit pilóta mellé, a Manor ugyanis rendkívül komolyan veszi a tehetséggondozást (a csapat neve elsősorban a juniorszériákból ismert). Stevens kapcsán egyébként többen megjegyezték már, hogy nem rendelkezik érvényes szuperlicenccel, a megújítással azonban több lap szerint sem lesz gond, hiszen nem idegen számára a Forma-1 világa, lévén tavaly részt vett a szezonzáró viadalon.

További tartalmak