Musorujsag
Élő Eredmények

Lehet, hogy rosszullét okozta Alonso balesetét?

El País, BBC
Egyre vadabb feltételezések jelennek meg Fernando Alonso barcelonai balesetével kapcsolatban: az El País szerint például az ütközés után emlékezetéből kiesett az elmúlt 20 év. Időközben nyilatkozott az F1 korábbi orvosa is: ő nem hiszi, hogy rosszullét vezetett a spanyol bukásához.
Fernando Alonso  (Fotó: Moy / XPB Images) Fernando Alonso (Fotó: Moy / XPB Images)

Hiába próbálta a McLaren több alkalommal is tisztázni a baleset körülményeit, még mindig sok a kérdőjel Alonso ütközése körül. A csapat hivatalos közleménye szerint az erős szélnek is köze lehetett a spanyol balesetéhez, azt viszont a McLaren kizártnak tartja, hogy a bukás egy komolyabb műszaki hiba miatt történt. Ezt a magyarázatot azonban többen hiányosnak tartják, ahogyan arról is szeretnének több információt kapni, mikor veszítette el eszméletét a kétszeres bajnok.

A tapasztalt német tudósító, Ralf Bach nemrég arról írt, hogy Alonsónak komoly memóriazavarai voltak a baleset után: a spanyol klasszis állítólag azt hitte, még mindig a Ferrari alkalmazásában áll, noha a 2014-es év végén már elhagyta az olasz alakulatot. A 33 éves pilóta az El País című spanyol sportnapilap információi szerint sem emlékezett bizonyos dolgokra a bukás után, ők azonban még vadabb feltételezéssel álltak elő. A lap legutóbbi cikkében – ellentmondva Bach értesüléseinek – arról ír, hogy Alonso emlékezetéből egy időre kiesett az elmúlt 20 év.

Az említett írás szerint a McLaren pilótája „1995-ben ébredt balesete után”, hiszen amikor a kórházba szállítást követően ellenőrzés céljából megkérdezték nevét és foglalkozását ő a következőképpen válaszolt: „Fernando vagyok, gokartokkal versenyzem és egy nap Forma-1-es pilóta akarok lenni!” Alonso állítólag arra sem emlékezett, hogy élete első Forma-1-es versenyét már 2001-ben teljesítette, 2005-ben pedig a Renault gyári csapatának színeiben a világbajnoki címet is megszerezte, továbbá kedvenc labdarúgócsapatának (Real Madrid) sikerei sem ugrottak be neki.

Ezeket a feltételezéseket természetesen nem árt fenntartásokkal kezelni, azt azonban nagyon jól példázzák, hogy hetekkel a baleset után is rengeteg a kérdőjel Alonso balesete körül, és egyelőre összeesküvés-elméletekből sincs hiány. Vannak, akik azt sem zárják ki, hogy a spanyol pilóta rosszullét miatt veszítette el uralmát versenygépe felett (ebbe a táborba tartozik például a korábbi versenyző, René Arnoux is, aki Genfben egyértelműen kijelentette, ez lehet a háttérben).

A BBC Sport nemrég a Forma-1 korábbi orvosát, Gary Hartsteint is felkereste (az amerikai szakember 2005 és 2012 között dolgozott a száguldó cirkuszban). Ő igyekezett rámutatni arra, hogy a szezonnyitót a hivatalos jelentések szerint elővigyázatosságból kihagyó Alonso nagyon jól ismeri az agyrázkódás veszélyeit, és komolyan is veszi azt. Itt a BBC példaként azonnal felhozza a spanyol egyik üzenetét, melyben arról ír – közösségi oldalán – hogy bár nehezen veszi tudomásul, hogy ki kell hagynia az Ausztrál Nagydíjat, 21 napon belül nem akar még egy ütközést átélni.

Hartstein nem találja furcsának, hogy Alonso kihagyja a futamot. Mint mondja, ez teljesen összevág azzal, hogy három napot töltött a kórházban, a felépüléshez ugyanis szükség van ennyi időre, az ausztrál viadal pedig még beleesik ebben az időintervallumba. Ő egyébként az egészségügyi problémát is kizárja. „Ennek igen alacsony a valószínűsége” – mondja. „Mi okozhatta volna? Hipoglikémia [alacsony vércukorszint]? Ezzel sohasem voltak gondjai, miért most lenne a második gyors körén? Epilepszia? Nem valószínű, ismerve azt a tényt, hogy fékezett. Látással kapcsolatos problémák, melyek ellenére a végtagjait használhatta? Ezen a kis szakaszon nehéz elhinni” – sorolja.

Egy lehetőséget azonban ő sem vet el teljesen. Elmondta, hogy szívritmuszavarok adott esetben vezethettek a balesethez (ennek egyik tünete lehet a nyaki ütőérben elhelyezkedő receptorok túlérzékenysége) , hiszen gyorsan csökkenhetett a pilóta pulzusszáma és vérnyomása, ez pedig ájuláshoz is vezethet. Ez Hartstein elmondása szerint „meglepően gyakori, és nem lehet kizárni egy olyan férfi esetében, kinek nyakára komoly erők hatnak a Forma-1-es autóban ülve”. Megemlíti, hogy ha Alonso ilyen problémákkal küzd pacemakerre, vagyis szívritmus-szabályozóra is szüksége lehet, viszont végül még egyszer elmondja, hogy az ember nem tud lelassítani egy Forma-1-es autót, ha elveszítette az eszméletét, így ő ezt továbbra sem tartja elképzelhetőnek.

További tartalmak