Musorujsag
Élő Eredmények

Alonsónak emlékezetkiesése volt – ismerte el a McLaren

Sky Sports
A McLaren-Honda versenyigazgatója, Éric Boullier megerősítette, hogy Fernando Alonsónak átmeneti emlékezetkiesése volt barcelonai tesztbalesete után. A spanyol versenyző eközben közösségi oldalán tudatta a nyilvánossággal: már elkezdte a Maláj Nagydíjra való felkészülést.
Fernando Alonso  (Fotó: Moy / XPB Images) Fernando Alonso (Fotó: Moy / XPB Images)

A kétszeres világbajnok a második barcelonai teszt zárónapján szenvedett balesetet. Miután autója a betonfalnak csapódott, természetesen azonnal elszállították a pálya kórházába, majd helikopterrel egy másik egészségügyi intézménybe vitték. Alonso bukása után több tudósító szerint is memóriazavarokkal küzdött: Ralf Bach például arról írt, hogy a 33 éves sportember úgy hitte, még mindig a Ferrarit erősíti, noha 2014 végén felbontotta szerződését az olasz alakulattal. Az El País még messzebb ment, legutóbbi cikkük szerint Alonso emlékezetéből egy időre kiesett az elmúlt 20 év.

A spanyol lap úgy tudja, hogy amikor a kórházba szállítást követően ellenőrzés céljából megkérdezték nevét és foglalkozását, a McLaren pilótája a következőképpen válaszolt: „Fernando vagyok, gokartokkal versenyzem és egy nap Forma-1-es pilóta akarok lenni!” A csapat versenyigazgatója eközben továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy Alonso agyrázkódása nem volt olyan drámai, mint amilyennek a sajtó leírja. „Ez egy átlagos agyrázkódás volt némi átmeneti emlékezetkieséssel” – mondta a Sky Sports riporterének. „Ez az egész nem volt olyan drámai, mint amilyennek a sajtóban olvasottak alapján tűnik. Minden visszatért a normális kerékvágásba” – folytatta.

Azt már a McLaren első embere, Ron Dennis is elismerte, hogy Alonso „egy rövid ideig eszméletlen volt a baleset után”. Később egyes jelentések szerint rendkívül zavart volt, amikor magához tért, és egy ideig azt sem értette, miért ült Forma-1-es autóban. „Ez magánügy” – reagál a francia szakember ezekre a felvetésekre. „Fernandón és az orvosain múlik, hogy mit szeretnének megosztani [a nyilvánossággal]!” – teszi hozzá, majd ismét elmondja, versenyzőjük csalódottan vette tudomásul, hogy ki kell hagynia a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjat, viszont megérette, hogy a korai visszatérés túlságosan kockázatos lenne, ezért elfogadta az orvosok tanácsát.

„Igen, nagyon csalódott volt, de videón keresztül csatlakozott a megbeszéléseinkhez. Abban az esetben, ha az ember agyrázkódást szenved, el kell fogadnunk, hogy van egy 21 napos gyógyulási időszak, és ezt tiszteletben is kell tartanunk. Az orvosok elmondták, mit tanácsolnak, mi pedig ezt követjük” – magyarázza, mielőtt a Maláj Nagydíj is szóba kerül, melyen a spanyol klasszis már szeretne részt venni. „Lesznek tesztek, melyek a reakcióidejét fogják vizsgálni. Ezeket már elkezdték, és eddig minden normális. A felépülési időszak végéig szemmel tartjuk! Ami minket illet, szeretnénk, ha minél hamarabb visszatérne a szimulátorba. Nem azért, hogy teszteljük, hanem azért, hogy beszámolhassunk neki arról, mi minden történt az elmúlt két hétben” – zárta gondolatát Boullier.

Időközben Alonso is üzent követőinek. „Folyamatosan dolgozunk. Harminc perc kerékpározás, harminc perc úszás és harminc perc az edzőteremben. Malajzia az egyik legmegterhelőbb verseny, de 100 százalékosan készen fogunk állni” – írta közösségi oldalán. A spanyol ezen felül – látszólag – a különböző memóriazavarokkal kapcsolatos pletykákra is reagált. „Lassan indul a bajnokság és elfogynak a képzeletek. A legkreatívabbaknak most javaslok egy megosztós játékot. Hol ébredsz holnap?” – olvasható a kétszeres világbajnok adatlapján.

További tartalmak