Musorujsag
Élő Eredmények

1,4 másodperccel a riválisok előtt: Erre a Mercedes sem számított…

Motorsport.com
Még a Mercedest is meglepte az Ausztrál Nagydíj időmérő edzésén látott fölénye. Toto Wolffék nem várták, hogy 1,4 másodperces előnnyel szerzik meg a pole-t az év első kvalifikációján.
Lewis Hamilton (Fotó: xpbimages.com) Lewis Hamilton (Fotó: xpbimages.com)ilton

Márpedig pontosan ez történt. Lewis Hamilton 1:26,327 másodperces győztes ideje éppen 1,391 másodperccel volt jobb a harmadik Felipe Massa eredményénél – de a közéjük ékelődő Nico Rosberg is 0,8-et adott a Williams brazil versenyzőjének. „Ők egy külön kategóriát képviselnek. Lewis és Nico egy szinten állnak, a többiek pedig egy másikon. Nem túl jó látni ezt a különbséget, de azért tovább küzdünk, és reméljük, közelebb kerülhetünk” – adott hangot csalódottságának Massa az időmérőt követő sajtótájékoztatón hátránya láttán.

Noha a tesztek alapján látszott, hogy a címvédő csapat idén is folytathatja menetelését, Toto Wolff sportigazgató elárulta, erre ők sem számítottak. „A ma látott időmérős tempónk kissé jobb volt, mint vártuk. És ez azt mutatja, hogy az autónk nagyon jó, Lewis pedig körről körre egyre többet hozott ki belőle. Ezt összeadva egészen kényelmes és meggyőző volt az időmérős fölényünk” – nyilatkozta az osztrák.

Majd elárulta, a W06-ban nemigen maradtak már tartalékok. „Az autónk százszázalékos teljesítményt nyújtott. Ha úgy viszonyulnánk ehhez, hogy miénk a domináns autó, fogjuk vissza kicsit, az nem működne. Nem találnánk a ritmust, nem értenénk, pontosan mit is csinál a kocsi. A modern F1-ben ilyesmi nem létezik, nem teheted meg, hogy nem tekered fel teljesen a motort. Mi éppen ezt tettük, és a versenyzővel kiegészülve remek kört értünk el, meggyőző előnyt szereztünk.”

Melbourne előtt a német Auto Motor und Sport arról írt elemzést, hogy a téli tesztek alapján úgy tűnik, a Mercedes a Red Bull régi taktikáját követve kicsit hajlandó visszavenni az egyenesekben mért végsebességéből, csak hogy maximalizálja leszorítóerejét és autója teljesítményét a kanyarokban. Wolff elárulta, valóban ilyen irányt követnek. „Az autónk a Williamshez és a Ferrarihoz képest hátrányban van az egyenesekben. Mindketten gyorsabbak a kisebb légellenállás miatt, láthattuk, hogy akár 10-12 km/órával is. A legnagyobb különbséget (a Mercedes és a riválisok között) a gyors és közepesen gyors kanyarokban láthattuk, a leszorítóerő miatt. Ez tűnik az autónk erősségének. Ez volt korábban a Red Bull erőssége, és most úgy fest, mi vagyunk a legjobbak ilyen szempontból” – magyarázta Wolff.

 

További tartalmak