Musorujsag
Élő Eredmények

Olimpikonok is indulnak a Nemzeti Bor Maratonon

MTI
Május 23-án Hajóson rajtol és oda tér vissza az év legnagyobb országos közösségi rendezvényének nevezett Nemzeti Bor Maraton, amelyen a tervek szerint részt vesz Vajda Attila, Cseh László és Hosszú Katinka is.

Balla Attila programigazgató a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, két éve született az ötlet, hogy összekapcsolják a két magyar sikerágazatot, a bort és a sportot. Céljuk egy olyan, Európában egyedülálló, önmagában is kiemelt turisztikai vonzerőt jelentő programsorozat létrehozása, amely új közösségi élményműfajt jelent.

A Nemzeti Bor Maraton 11 napja alatt 2573 km-t teljesítenek a résztvevők, miközben áthaladnak Magyarország mind a 22 borvidékén 102 települést érintve. A programban két maraton és hat félmaraton is szerepel.

Minden napnak lesz egy kiemelt helyszíne, ahol a helyi termelők bemutatják termékeiket, múltjukat és jövőjüket. A településeken a helyi lakosok bekapcsolódhatnak a futásba és hozzájuk csatlakoznak az adott település közéleti személyiségei, neves sportolói. A tervek szerint Baján Hosszú Katinka világbajnok úszó, Szegeden Vajda Attila olimpiai bajnok kenus, Egerben pedig Cseh László világbajnok úszó.

Cseh László - MTI Fotó: Kovács Attila Cseh László – MTI Fotó: Kovács Attila

A Nemzeti Bor Maraton alkalmával világcsúcskísérletre is vállalkoznak a rendezők: ugyanis ilyen hosszú maratonváltó még nem ért célba a világon. Az esemény fővédnöke Áder János köztársasági elnök, védnöke pedig Hende Csaba honvédelmi miniszter.

További tartalmak