Musorujsag
Élő Eredmények

Az újonc, aki Buttont és Räikkönent is magára haragította első versenyén…

Motorsport-Total
Két világbajnokot is sikerült felbosszantania élete első versenyén Roberto Merhinek. A Manor spanyolja Jenson Button és Kimi Räikköne életét keserítette meg a Maláj Nagydíj elején…
Jenson Button, Kimi Räikkönen (Fotó: Photo4 / XPB Images) Jenson Button, Kimi Räikkönen (Fotó: Photo4 / XPB Images)

„Megelőzhetem ezeket az embereket, ha meg sem próbálnak fölzárkózni a biztonsági autóra?” – kérdezte meglehetősen ingerülten a korai defektje miatt a mezőny végére visszaeső Kimi Räikkönen nem sokkal a verseny újraindítása előtt. Mindezt azok után, hogy látta, az előtte haladó Felipe Nasr túl lassú ahhoz, hogy tartani tudja a lépést a mezőnnyel.

A problémát azonban nem a brazil újonc okozta – s mint kiderült, nem az – egyébként nemleges választ kapó – finn bajnok volt az egyetlen ideges versenyző akkor a sorban. Ott volt Jenson Button is, aki a Sauber előtt haladt a 15. helyen, közvetlenül a mindenkit feltartó Roberto Merhi Manorja mögött. „Merhi előttem volt, de valószínűleg nem olvasta el a szabályokat, mert meg sem próbált felzárkózni a biztonsági autó mögé” – mérgelődött a brit bajnok. „Azt tudom, hogy nem túl gyorsak, de ennél azért biztosan gyorsabbak! Meg sem próbált fölzárkózni, ezért mi, a mezőny végén vagy négy-öt másodperccel le voltunk maradva, amikor a biztonsági autó kiment. Ezt a távolságot aztán le kellett dolgoznunk, ami kicsit sem segített…”

Button végül a 42. körben feladni kényszerült a versenyt, miután autójában meghibásodott a Honda turbója. Räikkönen mindeközben később Nasrön, Merhin és a teljes mezőnyön sikeresen hámozta át magát, s lett negyedik – jó 40 másodperces hátrányban Nico Rosberg mögött.

További tartalmak