Musorujsag
Élő Eredmények

Király Gábor visszatér a Haladásba

Bild
Tizennyolc év légióskodás után a nyáron visszatér a Haladáshoz Király Gábor.

A magyar válogatott kapus a Bildnek adott interjújában elmondta, a szezon végén lejár a szerződése az angol másodosztályú Fulhamnél, és visszatér szülővárosába, Szombathelyre, hogy két-három évig még a magyar élvonalban védjen. A 39. születésnapját szerdán ünneplő hálóőr hozzátette, hogy játékospályafutása után a szombathelyi sportcentrumával, sportiskolájával és jelenleg negyedosztályú futballcsapatával kíván foglalkozni.

Juhász Roland és Király Gábor a Magyarország-Görögország Eb-selejtező után – MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Az interjúban kérdezték Királyt a védjegyévé vált szürke melegítőnadrágáról is. A kapus elárulta, kezdetben azért ebben védett, mert ahol felnőtt, ott kövek, gallyak és egyéb, sérülésveszélyes dolgok voltak a pályán, így a melegítőalsóval óvta magát, amely aztán a mai napig rajta maradt. Kérdésre válaszolva azonban hozzátette, hogy ez csak a munkaruhája. „Elárulok egy titkot: otthon sose hordok szürke melegítőnadrágot. Inkább feketét vagy sötétkéket.”

Király a vasi csapatban kezdte pályafutását, 1997-ben távozott a klubtól, majd játszott a Hertha BSC, a Crystal Palace, a Burnley és az 1860 München együttesében is. A kapus vasárnap a görögök elleni, gól nélküli döntetlenre végződött Európa-bajnoki selejtezőn 93. alkalommal lépett pályára a válogatottban, amivel az örökrangsor második helyén áll.

További tartalmak