Musorujsag
Élő Eredmények

Kórháznak gyűjtenek a pólórangadón

mti
Jótékonysági akciót rendeznek a férfi vízilabda ob I alapszakaszának utolsó fordulójában, pénteken sorra kerülő Szolnok-OSC rangadón.

A listavezető Szolnok és a mögötte második OSC közösen gyűjt pénzt a Semmelweis Egyetem I. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika számára egy új ultrahangos diagnosztikai készülék vásárlására. A klubok az OSC újbudai otthonában, a Kondorosi úti Nyéki Imre Uszodában 17.45-től esedékes mérkőzés belépőiből származó teljes bevételt felajánlották, emellett a szurkolók további összegekkel is hozzájárulhatnak a készülék megvételéhez.

Rigó János egyetemi tanár, az I. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgatója elmondta, egy 12-15 millió forint értékű készüléket szeretnének beszerezni, úgy fogalmazott, „jól jön a segítség, köszönet a hozzájárulásért”.

Konrád Mária, az A Híd-OSC-Újbuda egyesületi elnöke örömének adott hangot, hogy a mostani felajánlással hozzájárulhatnak egy nagy múltú intézmény korszerű működéséhez. Kovács István, a Szolnoki Dózsa-Közgép szakmai igazgatója kijelentette, hogy boldogan segítenek, s azt reméli, csapatuk vendégjátékára sok ember látogat ki az uszodába, így a támogatás még nagyobb lesz.

További tartalmak