Musorujsag
Élő Eredmények

Maranellóban ünnepelt tovább Vettel és a Ferrari (képek és videó)

Ferrari
Szerdán a Ferrari maranellói gyárában folytatódott a Maláj Nagydíjon aratott győzelem ünneplése. Sebastian Vettel olaszul mondott köszönetet a csapat dolgozóinak, akik pedig lelkesen fényképezték a hosszú idő óta első győzelmi serlegüket.
Sebastian Vettel Maranellóban (Fotó: Ferrari) Sebastian Vettel Maranellóban (Fotó: Ferrari)

A győzelmi serleg hazatért. A Sebastian Vettel sepangi futamgyőzelméért járó konstruktőri trófea a csapatfőnök Maurizio Arrivabene kézi poggyászában „utazott” Malajziából Olaszországba, ahol egyenest a Ferrari gyára felé vette az irányt. Ott aztán egy vitrinben állították ki a bejáratnál, hogy mindenki lássa, s minden dolgozó lefotóztathassa magát vele.

Sebastian Vettel mindeközben szerda délelőtt a csapat beszámolója szerint már Kínára készült a szimulátorban. Majd később a gyár dolgozói előtt köszönte meg mindenki munkáját, mely hozzájárult a hétvégi sikerükhöz. Vettel olaszul mondott rövid beszédet a többiek előtt. „Nagyon érzelmes pillanat volt. Sok versenyt nyertem már, de az első győzelmem a Ferrarival nagyon-nagyon különleges. Vasárnap este együtt ünnepeltem a szerelőkkel, és azt mondtam nekik: »Köszönöm szépen, de én is csak egy vagyok közületek, nem több. Része vagyok egy csapatnak, és még ha a pályán magam is vagyok, tudom, hogy valójában sosincs így, hiszen ti mindig velem vagytok.« Szeretnék köszönetet mondani azért, hogy egy ilyen remek autót adtatok nekem, és tudom, hogy még sok ilyen nagy pillanat vár ránk közösen” – mondta Vettel.

Maurizio Arrivabene mindeközben ott állt mellette, majd átadta Kimi Räikkönen üdvözletét is, aki jelenleg Finnországban van fia, Robin keresztelőjén. A csapatfőnök mindenkit figyelmeztetett arra, hogy a mostani futamgyőzelem még csak a kezdet, így folytatniuk kell az eddigi kemény munkát. „Úgy vélem, amikor Sebastian a leintés után azt kiabálta, »Forza Ferrari!«, az nem csupán a gyerekkori álma beteljesülésének szólt, de eszébe jutottak azok a pillanatok is, amelyeket egy másik nagy bajnokkal töltött, aki olyan sokat nyert a Ferrarival – Michaelről (Schumacher) van szó. És emellett annak is örült, hogy veletek lehet egy csapatban. Már olyan régóta vagytok itt – megérdemlitek ezt a sikert” – mondta dolgozóinak Arrivabene.

Kattintásra galéria nyílik:

 

Array
(
    [replacement] => 
		
		

    [shortcode] => 
		
		

    [title] => A Ferrari győzelmi serlege Maranellóban (Fotó: Ferrari)
    [image] => //cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2015/04/DAV1685-1024x681.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

További tartalmak