Musorujsag
Élő Eredmények

Rosberg: Tudom, milyen Hamilton

Bild
Már a hétvégi Bahreini Nagydíjon visszavágnak Lewis Hamiltonnak kínai vereségéért Nico Rosberg. A német elárulta, valóban rendkívül dühös volt csapattársára, ám elmondása szerint mostantól csakis saját teljesítményére összpontosít.
Nico Rosberg Lewis Hamilton (Fotó: Batchelor / XPB Images) Nico Rosberg Lewis Hamilton (Fotó: Batchelor / XPB Images)

„Kedves Forma–1-rajongók! Jól tudom, mire vagytok most kíváncsiak” – e sorokkal kezdte a Bild hasábjain megjelenő szokásos futamértékelő írását Nico Rosberg a Kínai Nagydíj után. A német versenyző múlt vasárnap újabb vereséget szenvedett csapattársától, Lewis Hamiltontól, akit ráadásul a leintést követően azzal is megvádolt, hogy szándékosan akadályozta őt a verseny közepén, Sebastian Vettelt is a nyakára hozva lassú tempójával.

Rosberg három nap elteltével sem titkolja, mennyire bosszantotta az eset. „Elárulom, amikor mellette álltam a dobogón, majd ott ültem a sajtótájékoztatón, baromi mérges voltam. De még aznap este mindent kielemeztünk a mérnökökkel. Hogy hogyan zajlott? Mindenki elmondta az álláspontját, elmagyaráztam, mi nem tetszett nekem. Aznap délelőtt éppen erről a helyzetről beszélgettünk” – magyarázta Rosberg.

„A viszonyunk a történtek után nem igazán fog változni. Lewis és én közöttem hol jobb, hol kevésbé jó a kapcsolat. Tudom, milyen. Most volt egy újabb nehéz helyzetünk, de nem látok okot arra, hogy erről újra beszéljek vele. Most csak a bahreini hétvége foglalkoztat, és csakis az számít. Képes vagyok arra – és ez a célom is –, hogy pár nap után visszavágjak Lewisnak. Most is a kezemben volt a sorsom az időmérőn, de négy század hiányzott a pole pozícióhoz. Egyszerűen túl lassú voltam.”

„Ha én indulok elölről, Lewis úgy versenyez, ahogy csak akar – nekem teljesen mindegy. Hihetetlen, megint milyen szoros volt. Egyszerűen meg kell próbálnom újra olyan sorozatba kezdeni, amit tavaly futottam. Akkor tavasszal négyszer egymás után sikerült legyőznöm Lewist. Egészen Szingapúrig remek sorozatom volt. A szezon még hosszú, egyszerűen csak be kell vetnem a német erényeimet, együtt dolgozni a csapattal, és akkor az a négy század is meglesz.”

Rosberg Bahrein kapcsán végül azt is elárulta, Sebastian Vettel és a Ferrari versenyképessége is aggasztja kissé. „A Ferrari a sivatagi hőségben ismét erős lehet, talán még erősebb, mint legutóbb. Sebastian Vettellel pedig vigyáznunk kell. Kicsit idegesít, hogy a bajnokságban előttem áll – ezen a hétvégén mindenképp szeretnék változtatni. Jó lenne még egy kettős siker a Mercedestől, de ezúttal német himnusszal” – zárta gondolatát a bajnoki harmadik helyezett.

 

További tartalmak