Musorujsag
Élő Eredmények

Százharmincöt millió forintos fejlesztés a szolnoki vízisport-telepen

MTI
Százharmincöt millió forintos pályázati forrásból a parasportolók számára is teljeskörűen akadálymentes új szállásépület és csónaktároló készült el a szolnoki Alcsi Holt-Tisza partján található vízisport-telepen - jelentette be csütörtökön helyszíni sajtótájékoztatón a város polgármestere.
Szalay Ferenc (Fidesz-KDNP), Szolnok polgármestere - MTI Fotó: Bugány János Szalay Ferenc (Fidesz-KDNP), Szolnok polgármestere – MTI Fotó: Bugány János

Szalay Ferenc (Fidesz-KDNP) hangsúlyozta: Szolnok a magyar kajak-kenu sport egyik fellegvára. A város Holt-Tisza parti vízisport-telepének természeti adottságai kiválóak, miközben a kapcsolódó infrastruktúra folyamatosan fejlődik. Köszönetet mondott azért, hogy a sportági támogatásból jelentős összeg jutott Szolnoknak, s ez a már meglévőek mellett új eszközök beszerzését és további fejlesztéseket is lehetővé tett.

A polgármester kiemelte: az olimpiai és az utánpótlás válogatott edzésközpont fejlesztésére nyert 135 millió forintos pályázati támogatásból a mozgáskorlátozott sportolók számára is teljeskörűen akadálymentes 20 férőhelyes, 411 négyzetméter alapterületű, fedett közlekedőkkel kialakított új szállásépület és csónaktároló készült el a vízisport-telep eddig beépítetlen területén. Emellett az ingatlan területének bővítését és az elöregedett épületek rendbehozatalát is tervezik – tette hozzá. Közölte: a tervezést és a kivitelezést is szolnoki cég, a Marton Tervezőiroda és a Szoltisz Kft. végezte.

Rózsa József, a Szolnoki Sportcentrum vezetője arról beszélt, hogy tavaly 13 ezren fordultak meg a sporttelepen, a vendégéjszakák száma pedig meghaladta az ötezret. A mintegy kétszáz szolnoki mellett a világ minden tájáról érkeznek ide sportolók és a magyar kajak-kenu válogatott, köztünk számos olimpiai bajnok is rendszeresen Szolnokon készül.

A tájékoztatón arról is szó esett, hogy az új szállóépület energiahatékony megoldásokkal, komplex hőszigeteléssel, hőszigetelt nyílászárókkal, téliesített kivitelben készült, az épület fűtését kondenzációs kazán biztosítja. A zárható csónaktároló épület 192 négyzetméter alapterületű. Telepítésénél fontos szempont volt a Holt-Tisza közelsége a hajók kézi szállításának lerövidítése miatt. Az épület előtti térburkolat lehetővé teszi a hajók tárolását, illetve helyet biztosít a használat utáni hajókarbantartási munkák elvégzésére is. Az épület belső elrendezése és a helyiségek méretei alkalmazkodnak a különböző méretű hajókhoz, illetve a tároló állványok, közlekedők szélességi méretéhez.

A szállásépület mellett öt parkolót és két kerékpártárolót is kialakítottak.

További tartalmak