Musorujsag
Élő Eredmények

Boullier figyelmeztet: a McLaren okoz még meglepetéseket!

Formula-1.com
A McLaren sokat javult a szezonnyitó óta, a komolyabb fejlesztések azonban csak az európai futamokon érkeznek majd – jelentette ki a csapat versenyigazgatója, Éric Boullier. A francia szakember figyelmezette a kétkedőket: alakulata okozhat még meglepetéseket 2015-ben.
Fernando Alonso (Fotó: Charniaux / XPB Images) Fernando Alonso (Fotó: Charniaux / XPB Images)

A felkészülési időszak alatt szinte folyamatosan műszaki problémákkal küzdöttek, az első futamon csak egyik autójuk vehetett részt, ám az is a mezőny végén kullogott, két héttel később közeledtek az üldözőkhöz, de mindkét pilótájuk feladta a küzdelmet, Kínában viszont mindketten célba értek – igaz egyikük sem szerzett pontot. Noha a McLaren és a Honda számított arra, hogy döcögősen indul a 2015-ös év, ilyen nehéz kezdésre talán ők sem számítottak, ennek ellenére a csapattagok folyamatosan magabiztosan nyilatkoznak és az estek többségében előrelépésekről beszélnek.

Nem meglepő tehát, ha a Forma-1 hivatalos honlapjának riportere beszélgetésük elején megkérdezte a McLaren versenyigazgatójától, hogy a katasztrófa szó szerepel-e szótárában. „Igen, de nem itt a versenyek világában” – mondja nevetve a francia szakember. „Sokan magasra tették a mércét, a McLaren-Honda múltbéli sikerei miatt, egy év alatt azonban lehetetlen megismételni ezeket, és nem is szeretnénk összehasonlításokat végezni. A Honda most tért vissza a Forma-1-be. Megvan a maga stratégiája és hosszú távon elkötelezte magát a sport mellett. Már eddig is rengeteget dolgoztak, viszont az nyilvánvaló, hogy ha a rajtrács végén vagy, nem lehetsz elégedett” – magyarázza.

A Honda egy teljesen új – néhány ponton az ellenfelekétől eltérő koncepciójú – erőforrással vágott neki a szezonnak, ahhoz pedig, hogy ez a technológia kiforrottá váljon, a gyárnak időre van szüksége, ez azonban vészesen fogy. „Nem hinném, hogy kifutunk az időből. Nem vagyok makacs, és nem ragaszkodom ostobán a kijelentéseimhez, de tudom, mit csinálunk. Tudom, hogy időre van szükségünk. Ez nemcsak a motor fejlődésére és a karosszéria fejlődésére igaz, hanem az egész kapcsolat fejlődésére. Korábban azt mondtam, elsők akarunk lenni. A Mercedes remek munkát végzet, nekünk pedig kockáztatnunk kell, ha le akarjuk győzni őket, más utakon kell elindulnunk!”

A beszélgetés során szóba került Fernando Alonso is, aki korábban azt mondta, azért hagyta el a Ferrarit, mert nem akart ismét második lenni a bajnokságban, most viszont – ahogyan azt a Forma-1 hivatalos oldalának munkatársa megjegyzi – a 17. helyezésért harcol a Manor versenyzőivel. „Ő is jó hangulatban van” – reagál Boullier. „Nyilvánvaló, hogy senki sem örül a 17. helyezésnek, főleg nem egy olyan csapatnál, mint a McLaren-Honda, de eléggé érettek vagyunk ahhoz, hogy tudjuk, hol állunk és merre tartunk közép, valamint hosszú távon. Az emberek meglepődnek, hogy tényleg jó a hangulatunk, mert azt hiszik, kétségbe vagyunk esve, pedig éppen ellenkezőleg! Mindenki tudja, hol állunk, s merre haladunk. Még csak nem is azért, mert bíznak bennünk, hanem azért, mert megértik a helyzetet. Tudják, hogy ez most egy fájdalmas időszak, de az is, hogy sikeresek leszünk!”

Noha a Honda már Bahreinben is feljebb tekerte erőforrását – azaz igyekezett több teljesítményt kihozni belőle – a versenyzők még nem számítanak komolyabb előrelépésekre, ellenben a soron következő Spanyol Nagydíjjal, ahol úgy vélik, közelebb kerülhetnek az üldözőkhöz. Most Boullier is elmondta, mi várható a folytatásban. „A nyári szünetig nagyon komolyan fogunk fejleszteni; ez lesz az alapja a következő szezonban használt csomagnak. Azt hiszem, meglephetünk néhány embert a szezon végén – valószínűleg nem szerzünk futamgyőzelmeket, de magasra tehetjük a lécet, már ami a versenyképességet illeti. Barcelonától kezdődően rendszeresen javítunk a teljesítményen. Most végezünk az utolsó simításokat az új csomagokon, melyek elősegíthetik a fejlődésünket” – mondja.

További tartalmak