Musorujsag
Élő Eredmények

Először juthat két magyar csapat a férfi kézi BL négyes döntőjébe

MTI
Sporttörténelmet írhat az MKB-MVM Veszprém és a MOL-Pick Szeged is, ha vasárnap kiharcolja a férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjébe jutást.

Magyar csapat még soha sem jutott egymás után kétszer a Final Fourba, a veszprémiek tavaly már jártak Kölnben, ám ott két vereséggel a negyedik helyen zártak. A Tisza-partiaknak még egyszer sem sikerült a legrangosabb kupában a négyes döntőbe lépni, egy éve viszont – ugyancsak Final Four keretében – az EHF Kupában diadalmaskodtak. Az pedig a magyar férfi klubkézilabdázás csúcsát jelentené, ha mindkét együttes sikerrel venné a negyeddöntőt.

Veszprém, 2015. március 21. A veszprémiek játékosa, Momir Ilic (b) és Philip Stenmalm a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében játszott MKB-MVM Veszprém - La Rioja (spanyol) visszavágó mérkőzésen a Veszprém Arénában 2015. március 21-én. A Veszprém kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe, miután a logronói sikerét követően a hazai visszavágón is nyert a spanyol La Rioja ellen. MTI Fotó: Kovács Anikó Veszprém, 2015. március 21.
A veszprémiek játékosa, Momir Ilic (b) és Philip Stenmalm a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében játszott MKB-MVM Veszprém – La Rioja (spanyol) visszavágó mérkőzésen a Veszprém Arénában 2015. március 21-én. A Veszprém kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe, miután a logronói sikerét követően a hazai visszavágón is nyert a spanyol La Rioja ellen.
MTI Fotó: Kovács Anikó

Egy hete a veszprémiek sokáig remekül játszottak a világsztárokkal teletűzdelt francia PSG otthonában, biztosan vezettek, ám meg kellett elégedniük a 24-24-es döntetlennel. Ezzel együtt is a magyarok az esélyesebbek, ám kényelmesedniük nem szabad.

A szegediek az előző körben a Bundesliga második helyén álló Rhein-Neckar Löwent verték, majd pedig a világ legerősebb bajnokságának éllovasát, a THW Kielt győzték le 31-29-re, ám a kétgólos előny nem garancia a továbbjutásra a német kikötővárosban. A háromszoros (2007, 2010, 2012) BL-győztes Kiel otthon félelmetes, szinte csak tökéletes játékkal lehet esély a bravúrra.

A hétvége program:

Férfi BL, negyeddöntő, visszavágó:

szombat:

Barcelona (spanyol)-Croatia Zagreb (horvát) 18.30 (az első mérkőzésen: 25-23)

vasárnap:

Kielce (lengyel)-Vardar Szkopje (macedón) 15.30 (22-20)

MKB-MVM Veszprém – PSG (francia) 17.30 (24-24)

THW Kiel (német) – MOL-Pick Szeged 19.30 (29-31)

A párharcok győztesei vehetnek részt a május végi kölni Final Fourban. Az elődöntő sorsolását kedden délben rendezik Kölnben.

További tartalmak