Musorujsag
Élő Eredmények

Ezért szenvedett Kvjat az időmérőn

Sky Sports
A Red Bull orosz versenyzője, Danyiil Kvjat úgy érzi, eddig esélye sem volt arra, hogy megmutassa mire képes a Red Bull első számú alakulatának autójával, hiszen folyamatosan műszaki problémák hátráltatták. Bahreinben az energia-visszanyerő rendszer hibája miatt búcsúzott már a Q1-ben.
Daniil Kvyat (Fotó:  XPB Images) Danyiil Kvjat (Fotó: XPB Images)

Kvjat tavaly mutatkozott be a királykategóriában, meggyőző újoncéve után pedig azonnal lehetőséget kapott a Red Bull vezetőitől, akik őt szerződtették a Ferrarihoz igazoló Sebastian Vettel helyére. A 2015-ös szezon azonban kiábrándítóan kezdődött a fiatal orosz számára: az első futamon részt sem vehetett, hiszen autója már az egyik bemelegítő körön leállt; két héttel később fékproblémákkal küzdött, majd a harmadik futamon motorhiba miatt volt kénytelen félreállni.

Egyelőre a bahreini hétvége sem úgy alakul, ahogyan azt Kvjat eltervezte, az időmérő edzésen ugyanis alaposan kikapott csapattársától, Daniel Ricciardótól, igaz, mint később kiderült, autója ezúttal sem volt tökéletes. „Van néhány működési probléma, ami újra és újra előjön” – idézi szavait a Sky Sports. „Úgy gondoljuk, hogy a problémák az energia-visszanyerő rendszerrel voltak kapcsolatosak, de még alaposabban ki kell elemeznünk az adatokat, és meg kell értenünk, mi váltottak ki őket. Ez olyan, mint egy láncreakció, az egyik hiba követi a másikat” – folytatja.

Amikor a helyszínen tartózkodó újságírók arról kérdezték, ő tudott volna-e jobban teljesíteni és ezáltal továbbjutni a Q2-be, Kvjat a következőképpen válaszolt: „Nem hiszem. Néhány tizedmásodperctől eltekintve szerintem nem lett volna jelentős a különbség. Úgy érzem, a köröm rendben volt és mindent megtettem. Abban az esetben, ha minden összeáll, és nem hátráltatnak a már említett problémák, természetesen nem kaptam volna 1,2 másodpercet a csapattársamtól!”

A problémák ellenére Kvjat nem veszítette el lelkesedését, sőt még mindig hisz abban, hogy csapata hamarosan megoldja a problémákat, akkor pedig megmutathatja, milyen lehetőségek rejlenek benne. „Való igaz, hogy ez a szituáció nagyon frusztráló, de ha minden a helyes irányba halad, akkor nagyon gyorsan fordíthatsz a szerencséden. Sok feladat vár még ránk, de már megszoktam, hogy kemény munkával ezeket is meg lehet oldani. A nehézségek nem fognak megváltoztatni. Más csapatok emeltek a téten, és sima hétvégéket futnak. Nálunk most nem ez a helyzet, de már várom, hogy végre elmondhassuk, hogy nekünk is volt egy sima hétvégénk. Akkor érdekes lesz látni, hol tartok valójában, hiszen most még ezt is nagyon nehéz megmondani” – zárta gondolatát.

További tartalmak