Musorujsag
Élő Eredmények

Ecclestone reagált: Maradhatnak a V6-osok, ha…

Autosport
Lehet, hogy megenyhül a V6-osokat folyamatosan kritikákkal illető Bernie Ecclestone? A Forma-1 Menedzsment (FOM) első embere legutóbb már úgy nyilatkozott, hogy a királykategória megtarthatja a jelenleg használt erőforrásokat, ha kordában tudja tartani azok költségeit.
Bernie Ecclestone (Fotó:  XPB Images) Bernie Ecclestone (Fotó: XPB Images)

A Forma-1 kereskedelmi ügyeiért felelős brit üzletember a hét elején újabb támadást intézett a turbómotorok ellen, véleménye szerint ugyanis ezek is hozzájárultak a nézőszám csökkenéséhez, hiszen a szurkolók nem tudtak megbarátkozni a korábbinál halkabb erőforrásokkal. Elmondta, hogy a szponzorok egy része is ezek miatt fordult el a sporttól, majd hangsúlyozta, az új motorok és a hibrid-rendszerek túl drágák a kiscsapatoknak, a sportnak tehát lépnie kell.

Ecclestone szerint a legjobb megoldás az lenne, ha a jövőben visszahoznák a 2013-as évad végén száműzött V8-as szívómotorokat és javítani kellene azok teljesítményén, hogy a gyártók elérjék az 1000 lóerős álomhatárt. A Forma-1-ben érdekelt autógyártók azonban hallani sem akarnak a V8-as erőforrások újbóli bevezetéséről, sőt elmondásuk szerint az áhított 1000 lóerős határt a V6-os továbbfejlesztésével is el lehet érni.

A Bahreini Nagydíj helyszínén Ecclestone is reagált a V6-os turbómotorok mellett kitartó csapatok, gyártók kijelentésére. Amikor a helyszínen tartózkodó újságírók arról kérdezték, maradhatnak-e a jelenlegi hajtóegységek, a brit milliárdos így felelt. „Igen, természetesen. Abszolút! De milyen áron? Két feltétlenek kellene teljesülnie ahhoz, hogy a gyártók a folytatásban is ilyen erőforrásokkal láthassák el a csapatokat. Nagyon jó lenne, ha a teljesítményt 1000 lóerőig tudnánk növelni, a gyártóknak pedig megfizethető árat kell kérniük ezekért az erőforrásokért!”

A FOM-vezér mindenképpen erősebb motorokat szeretne a királykategóriában, hiszen fontosnak tartja azt, hogy a jövő versenyautói sokkal nehezebben vezetővé váljanak a jelenlegieknél. A Mercedes motorsport-igazgatója, Toto Wolff a hétvége során elmondta, hogy a teljesítmény növelése és az erőforrások hangosabbá tétele „viszonylag könnyű” lenne, azt azonban nem szabad engedni, hogy ezek miatt a módosítások miatt ismét elszabaduljanak a költségek. Ecclestone egyébként ezen a hétvégén is tárgyalóasztalhoz ült a csapatokkal, hogy a motorokról tárgyaljon, elmondása szerint azonban „nem könnyű egyeztetéseket folytatni” az istállók irányítóival.

További tartalmak