Musorujsag
Élő Eredmények

Kálomista: Semleges pályán jobbak vagyunk

M1/telesport.hu
Az MKB-MVM Veszprém társelnöke az M1 aktuális csatornának nyilatkozott a BL-elődöntő sorsolása után.

Megismétlődik a tavalyi BL-elődöntő: a magyar bajnok MKB-MVM Veszprém a Final Fourban idén ismét a német THW Kiel csapatával találkozik a kölni elődöntőben. A másik ágon a Barcelona a lengyel Vive Tauron Kielce csapatával mérkőzik a döntőbe jutásért.

Mint ahogy arról beszámoltunk, kedden délben Bécsben kisorsolták az idei kézilabda Bajnokok Ligája Final Four két elődöntőjét, ahol a magyar bajnok bakonyi gárda ismét a német THW Kiel csapatával mérkőzik.

Nagy Lászlóék tavaly 29-26-os vereséget szenvedtek az elődöntőben, azóta azonban jelentősen változott a két csapat kerete, hiszen Momir Ilic után ismét egy korábbi Kiel-játékos érkezett a bakonyi gárdához Christian Zeitz személyében. A veszprémi csapatkapitány is úgy érzi, a tavalyi szezonhoz képest idén előreléptek, és egy hétvégén bárkit képesek legyőzni.

Kálomista Gábor, az MKB-MVM Veszprém társelnöke a sorsolással kapcsolatban elmondta, nincs mitől félniük.

„Várható volt. Nem ijedünk meg, a mi csapatunk annyira egységes, hogy a kitűzött célunkat teljesítsük. Aki látta a Párizs elleni meccseinket, az láthatja, hogy meggyőzőek vagyunk, és ha egy semleges pályán tudunk játszani Németországban a Kiel ellen, akkor a veszprémi csapatnak komolyabb esélye van döntőbe jutni, mint a Kielnek.”

A két elődöntőt május 30-án rendezik Kölnben.

További tartalmak