Musorujsag
Élő Eredmények

A Ferrari és a fejlesztések: sejtelmesen nyilatkozik a csapatvezető

F1i
A Ferrari Forma-1-es alakulatát irányító Maurizio Arrivabene úgy érzi, csapata erős csomaggal vág majd neki a Spanyol Nagydíjnak, a dolgozók vállára azonban nem szeretne nyomást helyezni azzal, hogy túlságosan magabiztosan nyilatkozik a tervezett újításokról.
Maurizio Arrivabene (Fotó: Moy / XPB Images) Maurizio Arrivabene (Fotó: Moy / XPB Images)

A vörösök biztatóan kezdték a 2015-ös évadot: az első négy verseny alatt az istálló versenyzői négyszer állhattak fel a dobogóra (ez már most több annál, ahányszor a tavalyi szezon során be tudtak kerülni a legjobb három közé), Malajziában pedig Sebastian Vettel révén a 2013-as Spanyol Nagydíj óta tartó nyeretlenségi sorozat is véget ért.

Az tehát már most bebizonyosodott, hogy a csapat komoly előrelépéseket tett a felkészülési időszak alatt, és az is egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a folytatásban is a Ferrari lesz a Mercedes első számú kihívója. A soron következő Spanyol Nagydíj fontos lehet az istálló számára, a viadalra ugyanis minden alakulat új fejlesztésekkel készül, a Ferrari tehát – ha az új csomag beváltja a hozzá fűzött reményeket – ismét közelebb kerülhet a címvédőhöz. Igaz a stuttgartiak sem fognak tétlenkedni.

Arról, hogy milyen újítások érkeznek, több hír is napvilágot látott: azt minden forrás biztosra veszi, hogy a vörösök új aerodinamikai elemekkel készülnek (szó esett orrkúpról, első szárnyról és oldaldobozokról is). Az erőforrással kapcsolatos fejlesztések állítólag csak Kanadában debütálnak majd, igaz egyesek szerint továbbra sem zárhatjuk ki azt, hogy a csapat már Barcelonában pályára viszi ezeket. Hírekből tehát nincs hiány, a csapatvezető azonban csak annyit mondott, hogy egy komolyabb csomag érkezik; ennél többet egyelőre nem is akar a nyilvánosság orrára kötni.

„Hallottam, hogy sok csapat újításokkal készül” – idézi Arrivabene szavait az F1i. „Természetesen a többiekhez hasonlóan mi is készülünk már Barcelonára. Viszont nem igazán szeretek erről beszélni, hiszen ha mondok valamit, akkor hirtelen majd megnőnek az elvárások. Mindent megteszünk azért, hogy lépésről lépésre haladjunk, de azt hiszem, Spanyolországban egy jó csomagot fogunk pályára vinni” – tette hozzá sejtelmesen az olasz szakember.

További tartalmak