Musorujsag
Élő Eredmények

Hamilton a mozivásznon

ESPN
A versenypályáról a kamerák elé! A királykategória címvédője, Lewis Hamilton új szerepben próbálhatta ki magát, a Bahreini Nagydíj után ugyanis Rómába utazott, ahol részt vehetett egy filmforgatáson.
Lewis Hamilton (Fotó: Photo4 / XPB Images) Lewis Hamilton (Fotó: Photo4 / XPB Images)

Néhány nappal azt követően, hogy megszerezte idei harmadik futamgyőzelmét és huszonhét pontosra növelte előnyét az összetettben, a Mercedes klasszisa Róma felé vette az irányt, ahol egy forgatáson is részt vehetett; ezúttal nem csak érdeklődéként! Hamilton ugyanis – az interneten megjelenő fényképek tanulsága szerint – epizódszerepet kapott a Zoolander című film folytatásában.

A kétszeres világbajnok az említett fényképeken Olivia Munn és Ben Stiller társaságában látható egy kifutó mellett, valószínűnek tűnik tehát, hogy a jelenet egy divatbemutatóhoz kapcsolódik. Arról azonban, hogy a jelenlegi listavezető egészen pontosan milyen szerepet kapott a 2016 elején megjelenő vígjátékban egyelőre nem érkeztek hírek.

Hamilton korábban több alkalommal is utalt arra, hogy egy nap szeretne saját zenei albumot kiadni, és éppen a bahreini viadal után beszélt arról, mennyi motivációt merít magából a zenéből, a mozivásznon azonban 2016-ban láthatjuk először; igaz a Verdák című animációs film második részében róla mintázták az egyik karaktert.

 

További tartalmak