Musorujsag
Élő Eredmények

Alonso visszatér balesete helyszínére

Formula-1.com, El Mundo
Az El Mundo információi szerint Fernando Alonso hamarosan találkozik annak az orvosi csapatnak a tagjaival, akik februári tesztbalesete után ápolták. A McLaren első embere, Ron Dennis eközben cáfolta azokat a híreszteléseket, melyek szerint a spanyol pilóta egyre türelmetlenebb az istállóval.
Fernando Alonso (Fotó:  Photo4 / XPB Images) Fernando Alonso (Fotó: Photo4 / XPB Images)

A kétszeres világbajnok a második barcelonai teszt utolsó napján szenvedett balesetet a katalán versenypálya harmadik kanyarjában. A bukás után azonnal kórházába szállították, ahol végül három napot töltött. Noha a McLaren, és maga Alonso is igyekezett tisztázni a baleset körülményeit, azokat sokan a mai napig ködösnek tartják, lévén a spanyol klasszisnak az első versenyt is ki kellett hagynia, holott az alakulat a legtöbb esetben átlagos balesetként jellemezte ütközését.

Alonso Malajziában tért vissza a mezőnybe, ahol saját elmondása szerint állapota még nem volt száz százalékos, később azonban ismét formába lendült –edzője elmondása szerint néhány hét alatt csúcsformába jött – és mivel egyik viadalon sem panaszkodott egészségére, a februári balesetről is egyre kevesebb szó esett. Ezen a hétvégén viszont ismét előkerülhet a téma, hiszen a McLaren versenyzője visszatér az ütközés helyszínére, a világbajnokság ugyanis Spanyolországban folytatódik.

Az El Mundo című spanyol lap beszámolója szerint a kétszeres világbajnok hazai megmérettetése előtt ismét találkozik az őt ápoló barcelonai kórház személyzetének azon tagjaival, akik az említett bukás után ápolták – Alonso állítólag vacsorázni hívta az orvosi csapat tagjait.

Noha egészségére a bukás óta egyetlenegy alkalommal sem volt panasz, autója teljesítményével eddig nem lehet elégedett a mezőny egyik legtapasztaltabb versenyzője, a pontszerzők közé ugyanis sem Malajziában, sem Kínában sem pedig Bahreinben nem tudott bekerülni. Bár a McLaren-Honda fejlődött az idénynyitó óta, egyesek szerint Alonso egyre türelmetlenebb csapatával, sőt a váltás, avagy a visszavonulás gondolatával is eljátszott már.

Az ezzel kapcsolatos felvetésekre nemrég a McLaren Csoport első embere is reagált. „Hároméves szerződést kötött a csapattal, melyben nincsenek opciók” – kezd a Forma-1 hivatalos honlapjának nyilatkozó Ron Dennis. „Ez az, amit ajánlani akarunk neki, és ez az, amit ő alá akart írni. Ennél egyszerűbb nem is lehetne a helyzet, nem igaz?” – teszi hozzá a tapasztalt szakember, kinek csapata a riválisokhoz hasonlóan több újítással készül a folytatásra.

További tartalmak