Musorujsag
Élő Eredmények

Ezrek ünnepelték a Vidi második bajnoki címét

MTI
Mintegy kétezren ünnepelték a Videoton labdarúgócsapatának második bajnoki címét Székesfehérváron, a városháza előtti téren vasárnap éjszaka.

Az önkormányzat épületében Cser-Palkovics András polgármester fogadta az örömittas játékosokat, szakvezetőket, akik ezt követően az épület erkélyéről és az alatta felállított színpadról is köszöntötték a téren összegyűlt szurkolókat.

A csapat spanyol vezetőedzője, Joan Carillo az MTI kérdésére elmondta: az ország legjobb szurkolóinak tudtak örömet szerezni, ami rendkívül boldoggá teszi. Úgy vélte, a bajnokság megnyerése a kemény munkának és annak a kiváló közösségnek köszönhető, ami a szezon eleje óta Székesfehérváron van.

Hangsúlyozta, hogy minden egyes napon ezért az eredményért dolgoztak és a labdarúgók minden alkalommal győzni akartak, amikor pályára léptek. A következő szezonnal kapcsolatban elmondta: nagyon jól érzi magát a klubnál, a Bajnokok Ligája kemény feladatnak ígérkezik, de áll elébe.

Sándor György csapatkapitány, aki 2011 után második alkalommal lett bajnok a Videotonnal, közölte: az előző, csalódást keltő szezon után minden játékos meg akarta mutatni, több van benne. Hozzátette: olyan edzővel dolgozhattak, aki rendkívül felkészült és bizonyította, a maximumot ki tudja hozni az együttesből.

Kiemelte, a következő hetekben sem vesznek vissza a munkából, mert szeretnék megnyerni a Ferencváros elleni Magyar Kupa döntőt, és a bajnokságot is rekordpontszámmal szeretnék befejezni.

A Videoton szombaton 2-1-re győzött a Debrecen otthonában, míg a második Ferencváros 2-2-t játszott vasárnap a Péccsel, így négy fordulóval a vége előtt behozhatatlanra – 13 pontra – nőtt a különbség a két együttes között.

Array
(
    [replacement] => [galleryreference id="301659"]
    [shortcode] => 
		
		

    [title] => 
    [image] => https://cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2015/05/D__YT2015053006-1024x663.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

További tartalmak