Musorujsag
Élő Eredmények

Az új F1-es csapat és a pilótakérdés: csak semmi sietség!

Autosport
Noha nem szeretnék elsietni a versenyzők kiválasztását, a mezőnyhöz 2016-ban csatlakozó Haas-istálló vezetői remélik, hogy szeptemberben már bejelenthetik, milyen pilótapárossal vágnak neki első királykategóriás szezonjuknak.
Günther Steiner Ausztráliában (Fotó: Moy / XPB Images) Günther Steiner Ausztráliában (Fotó: Moy / XPB Images)

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) tavaly áprilisban fogadta el Gene Haas csapatának nevezését; ezt követően az amerikai szakember gyorsan egyértelművé tette, hogy az eredetileg tervezett 2015-ös dátum helyett alakulata csak a 2016-os szezonban csatlakozik a királykategóriához. Később kiderült, hogy a Ferrari lesz az egylet technikai partnere, a tél folyamán pedig több szakember is csatlakozott a gárdához, sőt a vezetők európai bázis gyanánt felvásárolták a Marussia korábbi gyárépületét – a 3655 négyzetméteres létesítményben készítik majd fel versenyautóikat.

Emellett a gárdának az észak-karolinai Kannapolisban is van egy központja; ez lesz a valódi főhadiszállásuk, ahol az egyes alkatrészeket is gyártják. A háttérben tehát zajlanak az előkészületek, arról azonban, hogy kik lesznek a csapat versenyzői, avagy kik szerepelnek a kívánságlistán, a vezetőség még semmi biztosat sem mondott. Úgy tűnik, ez a következő hónapokban sem fog megváltozni, a csapatvezető, Günther Steiner ugyanis egyértelművé tette, hogy az illetékesek nem szeretnék elsietni a pilótaválasztást, igaz szeptemberben már szívesen ismertetnék felállásukat.

„Augusztusban, avagy szeptemberben már egyértelmű tárgyalásokat akarunk folytatni, ezt követően pedig bejelentést szeretnénk tenni” – mondta az Autosportnak. „A piac egyre tisztább lesz; most még nagyon sok emberrel vagyunk kapcsolatban. De semmit sem akarunk elsietni, hiszen látni akarjuk, hogy ki az, aki elérhető, ki teljesít jól és ki szeretne váltani. Természetesen a versenyzők is látni szeretnék, hogy hol tartunk jelenleg. Most egyre több és több alkalommal láthatják, hogy megfelelő dolgokat csinálunk” – teszi hozzá a szakember, majd azokra a híresztelésekre is reagál, melyek szerint az istálló mindenképpen szeretne egy amerikai versenyzőt igazolni.

„Figyeljük az amerikai versenyzőket, de az, hogy amerikai vagy, nem jelent egyet azzal, hogy már vezethetsz is! Ha jó vagy, akkor rendben, de ha csak azért választunk ki valakit, mert amerikai, miközben a teljesítménye nem megfelelő, az nekünk és a pilótának sem lesz jó. Ez nem jó az országnak sem, és a programunknak sem, hiszen így nem lehetünk sikeresek. Egy tapasztalt amerikai esetében már más lenne a helyzet, de jelenleg ilyen pilóta nincs. Nekünk pedig szükségünk van valakire, aki irányít bennünket, hiszen tudni akarjuk, hol állunk” – magyarázza Steiner.

Az amerikai versenyzők közül jelenleg Alexander Rossi áll legközelebb a királykategóriához, az elmúlt években ugyanis rengeteg tapasztalatot gyűjtött a különböző nevelőszériákban (jelenleg a GP2-ben versenyez), sőt Forma-1-es autót is vezethetett a Caterham és a Marussia tesztpilótájaként. „Tudom, hogy a Haas jövőre debütál” – mondja az istállóval és az esetleges szerződtetéssel kapcsolatban. „Az én véleményem szerint többet számít az, mit teszek, mint az, hogy mit mondok. Szóval, versenyeket kell nyernem és dobogóra kell állnom, hogy bizonyíthassam nekik azt, hogy jó választás lennék. Készen állok, viszont bizonyítanom kell. Már várom, hogy ezt elkezdhessem” – tette hozzá.

További tartalmak