Musorujsag
Élő Eredmények

Két szint közt lebegve: Túl nagy falat lesz a Ferrari a Williams számára?

Sky Sports
Csalódásként és sikerként is értékelhetjük a Williams eddigi 2015-ös teljesítményét, miként erős középcsapatként és szerény élcsapatként is tekinthetünk rájuk. De miként vélekedik csapatáról az annak felemelkedését levezénylő technikai igazgató? Lesz-e még esélyük visszavágni a Ferrarinak? Vagy még nem értek meg rá, hogy a következő szintre lépjenek?
Valtteri Bottas és Sebastian Vettel (Fotó: Charniaux / XPB Images) Valtteri Bottas és Sebastian Vettel (Fotó: Charniaux / XPB Images)

A Mercedes első számú üldözőiként zárták az előző évet, s a Ferrari első számú üldözőiként kezdték a mostanit – miközben a konstruktőri helyezésük mit sem változott. Mindezek alapján elég nehéz lenne eldönteni, sikerként vagy kudarcként tekintsünk-e a Williams eddigi szereplésére. A csapatnak egyfelől úgy fest, sikerült elérnie célját, s hosszabb távon is képes volt megvetni lábát az élmezőnyben. Másfelől viszont 2015-nek abban a reményben vágtak neki, hogy közelebb lopóznak a Mercedeshez – ehelyett viszont a távolság nőtt, ráadásul egy tavaly még legyőzött rivális is eléjük került.

S jelenleg úgy tűnik, a címvédő istálló mellett a Ferrari is túl nagy falat lehet számukra. „Elég baljósak az előjelek, nemde?” – mondta kicsit ironizálva Pat Symonds, a Williams technikai igazgatója a helyzetükről a Sky Sportsnak adott interjújában. „Ausztrália és Malajzia két rendhagyó helyszín volt, Kínában pedig voltak bizonyos problémáink. Hogy legyőztek minket, természetesen nagy csalódás volt. Hiába tudtunk közéjük férkőzni az időmérőn, ez inkább Kimi hibájának volt köszönhető, mintsem a valós teljesítményünknek. Szerintem most már kirajzolódtak a trendek: az időmérőn kicsit le vagyunk maradva tőlük – nem nagyon –, a versenyen viszont jelentős mértékben” – ismerte el Symonds.

Majd kiemelte: hogy a Ferrari megelőzte őket, nem a Williams visszaesésének, sokkal inkább az olaszok fejlődésének köszönhető, így annyira mégsem lehetnek elégedetlenek önmaguk miatt. „A barcelonai teszteken elvégzett méréseinkből, a versenyzőink beszámolóiból kiderül, hogy előreléptünk. De ennek mértéke nem volt olyan nagy, mint a Ferrarié. A Ferrari véleményem szerint rendkívül sokat nyert az erőforrása révén, képesek egész futam alatt kihasználni a motorjukat, amit lenyűgözőnek találok. De több versenyen is mögöttük haladtunk, és a versenyzőink nem vettek észre semmi komolyabb különlegeset, amiben mi gyengébbek lennénk. Azt viszont megfigyelték, hogy a gyors kanyarokban mi vagyunk az erősebbek, és ennyi.”

Egyes feltételezések szerint a Mercedes jóval nyugodtabb lenne, ha a Williams közelebb kerülne a Ferrarihoz, éppen ezért az erőforrások terén több segítséget nyújt a grove-iaknak, mint másik két partnerének, a Lotusnak és a Force Indiának. Symonds azonban hangsúlyozta, ilyesmire nincs mód a jelen szabálykereteken belül. „Az erőforrás hardvere gyakorlatilag egységesítve van – nem lehetnek különbségek ezen a téren, így mi sem változtathatunk meg rajta hirtelen dolgokat. Ami a szoftvert illeti, minden partnercsapat ugyanazt kapja. Ugyanazt, amit a gyári csapat is. Arra megvan a joguk, hogy egy lépéssel előrébb járjanak (bizonyos változtatások bevezetése terén), de ilyesmiről még nem volt szó. Tehát mindannyian teljesen ugyanolyan motorokkal versenyzünk.”

A Williams a 2013-as pocsék szezonja után döntött úgy, hogy gyökeresen megújul, és Symonds is ezen átalakulás részeként csatlakozott az istállóhoz. Céljuk azóta is ugyanaz: visszanyerni a patinás gárda régi fényét, s újra élcsapattá, nagycsapattá válni. Sokak szerint ennek elérésében megakadályozza őket szerényebb költségvetésük, amely korlátok közül nem lehet csak úgy kitörni. Symonds viszont már nyert bajnokságot kevesebb pénzből, de hatékonyabban dolgozó csapatokkal (Benetton, Renault), ezért úgy véli, nincs vesztve a helyzetük. Szerinte még a Ferrari utolérésére is lehet esélyük idén. „Nyilván ettől csak még nagyobb lesz a kihívás. Igen, semmi kétség, a Ferrari komolyabb háttérrel rendelkezik, mint a Williams. De ebben tavaly óta nincs változás. Akkor a Ferrari mögött kezdtük a szezont, aztán előttük fejeztük be. Szóval ezen még lehet változtatni.”

Többek szerint ugyanakkor a grove-iak még más szinteken is elmaradnak a legjobbaktól – például a csapat szervezettsége terén. Elrontott kerékcserék, nem túl merész taktikázás – vannak, akik úgy vélik, Felipe Massa és Valtteri Bottas nagyobb sikereknek is örülhetne, ha a Williams kicsivel összeszedettebb és merészebb lenne.

Symonds nem egészen ért egyet ezen nézőponttal. „Tavaly az volt a feladatunk, hogy megszilárdítsuk a helyzetünket az élen. És emiatt kerülnünk kellett a kockázatokat. Ez volt akkor a helyes stratégia, és a szezonunk ezt igazolta is” – magyarázta a brit szakember. „Az újságírók időnként szeretnek felfújni dolgokat. Természetesen mérlegeltük a kockázatokat, talán ez a helyes kifejezés erre. A munkámnak fontos részét képezi a kockázatelemzés – ez még onnan ered, amikor egy csomó versenytaktikát kellett kidolgoznom. A versenyek elemzésével tehát eljutsz bizonyos következtetésekhez.”

„Egyesek azt gondolják, kockázatkerülők vagyunk, bizonyos helyzetek szerintük ezt bizonyítják is. Mondok erre egy példát Ausztriából. Az emberek azt talán nem tudják, hogy akkor mi nem tudtuk felhasználni a teljes energiánkat, mivel gondjaink voltak a hőmérsékletekkel” – utal a tavalyi Osztrák Nagydíjra, ahol a két Mercedes elé kvalifikálták magukat, de végül a kerékcseréknél hamar a németek mögé kerültek. „Tehát nekünk akkor az volt a legfontosabb, hogy legyőzzük a Ferrarit, és ha megnézzük, az utolsó kiállásunkkor több másodperccel előttük is voltunk. Ha viszont ennél több kockázatot vállalunk, és megpróbálunk a Mercedesekkel versenyezni, a verseny későbbi szakaszában komoly energiaproblémákkal küzdöttünk volna, és biztos, hogy a Ferrari is megelőzött volna minket. Tehát a kockázatkerülés számomra csak hasznos stratégiai gondolkodásmód” – reagált a bírálatokra Symonds.

 

További tartalmak