Musorujsag
Élő Eredmények

Lehetetlent vártak a McLaren-Hondától?

Autosport, McLaren
Túl nagy elvárásokat támasztottak a McLaren-Honda irányába, s most ennek köszönhető az istálló gyenge szereplése miatti nagyobb csalódottság is – véli a wokingiak versenyigazgatója, Éric Boullier.
Fernando Alonso (Fotó: XPB Images) Fernando Alonso (Fotó: XPB Images)

Sokan már a múlt év végén megejtett első, abu-dzabi motortesztjük után kétkedve néztek rájuk, s miután a téli teszteken szintén csak korlátozott számú kört tudtak teljesíteni technikai problémáik miatt, az első négy futamon pedig még pontot sem szereztek, többen már 2016-os esélyeiket is leírták. A McLaren és a Honda újkori története döcögősen indult, és bár emiatt sok kritika éri a csapatot, Éric Boullier szerint ezek jó része legalább annyira túlzó, mint amennyire túlzó volt azonnali győzelmet várni tőlük.

„Senki sem elégedett az időmérős helyezéseinkkel, valamint a versenyen elért eredményekkel, de ez van. A versenyzők sem örülnek ennek a helyzetnek, de annak igen, hogy látják, mi következik, és elárulhatom, hogy a csapaton belüli hangulat fantasztikus. Mindenki teljes erőbedobással dolgozik, mindenki eltökélt” – nyilatkozta a versenyigazgató az Autosportnak.

„A legfontosabb, hogy tudjuk, mit csinálunk, hogy miben vagyunk gyengék. És amikor azt mondom, mi, a McLarenre és a Hondára gondolok. A legrosszabb az egészben az, hogy téves elvárásokat támasztottak irányunkba. Az emberek azt várták, hogy a McLaren a Hondával karöltve majd mindent megnyer, de ez nem volt megfelelő elvárás.”

Boullier kiemelte, már csak annál is inkább túlzóak voltak ezen elvárások, mert a jelenleg uralkodó Mercedesnek is évek kellettek a mostani sikercsapat felépítéséhez. „A Mercedes helyzete speciális, hiszen ők egy komoly szabályváltozásból profitáltak. De ők is megmutatták, hogy itt nem létezik varázslat. Olyan nincs, hogy egy csapásra nyersz, ez lehetetlenség. Miután a Brawn GP-t átvette a Mercedes, négy évig építkeztek, újjászervezték a csapatot – ez a versenyzés normál körforgása. Nem mondom, hogy nekünk is négy évre lesz szükségünk, de a helyzet olyan, amilyen, és ha az embereknek ez nem tetszik, akkor nem tetszik.”

„Nem vagyunk elégedettek a mostani helyzetünkkel, egyáltalán nem. De minden téren mindent elkövetünk azért, hogy valóban elérjük a célunkat. Hosszú távon szeretnénk visszatérni az élre. És amikor azt mondom, valóban, az azt is jelenti, hogy vannak bizonyos lépések, amiket nem hagyhatunk ki, mert időt és tapasztalatot nem lehet csak úgy vásárolni. Viszont ha már eljutottunk az áhított szintre, garantáltan hosszú távon ott maradunk” – ígérte a francia.

Csapata mindeközben már a hétvégi Spanyol Nagydíjra készül – mégpedig egy sor újítással. A Honda például egy továbbfejlesztett motorját viszi majd pályára Barcelonában, ám azt még nem tudni, hogy ezt a verziót már a rendelkezésükre álló 9 módosító pont felhasználásával alkották-e meg, vagy csupán a korábbi változatot tették hatékonyabbá. „A rövid szünetet kihasználva a Honda reagált az első négy futamon tapasztaltakra, elemezte, mit csinált jól és mit nem, és előkészült az európai versenyekre” – nyilatkozta Arai Jaszuhisza, a japánok első embere.

„Reméljük, hogy Spanyolországban újabb nagy előrelépést teszünk, s az erőforrásunk megbízhatóbbá és jól vezethetőbbé válik. De a McLaren is produktív két hetet zárt, ők is sok újítást visznek majd pályára – meglátjuk, ezek együtt miként működnek. Bízunk benne, hogy minden közös fejlesztéssel jó irányba haladunk, és reméljük, hogy ezen a hétvégén is folytatni tudjuk az eddigi fejlődésünket.”

 

További tartalmak