Musorujsag
Élő Eredmények

Már a következő szezonban 12 csapatos lehet az NB I.

telesport.hu
A már korábban ismertté vált Győri ETO FC mellett a Pécs, a Pápa, a Nyíregyháza és a Kecskemét labdarúgócsapata nem kapta meg az NB I-es induláshoz szükséges licencet, és amennyiben a csapatok sikertelenül fellebbeznek a licencadó bizottság döntése ellen, már a következő idényben 12 csapatosra szűkülhet az OTP Bank Liga.

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke elmondta, az élvonalbeli bajnokság létszáma legkésőbb a 2017/18-as idényben 12-re csökken. Amennyiben azonban az OTP Bank Ligából a helyezéseik alapján kieső csapatokon kívül a licenc hiánya miatt páros számú csapat búcsúzik az élvonalból, akkor nem töltik fel az NB I-et, így már a következő idényben is előfordulhat, hogy csak 12 csapat szerepel az élvonalban. Amennyiben a licenc hiánya miatt páratlan számú együttes búcsúzna az élvonalból, akkor a másodosztályból töltik fel a létszámot párosra.

 

„Ha a két kieső mellett még két csapat kiesik, akkor 14-en indulunk. ha csak egy nem indulhat licenc miatt, akkor feltöltjük 16-ra a létszámot, és a következő évtől indítjuk a csökkentést. Ha úgy alakul, hogy a két kieső csapat mellett négy nem kapja meg a licencet, akkor már a következő bajnoki évadtól 12 csapattal indul az NB I.” – mondta Csányi Sándor.

Az MLSZ elnöke hozzátette, hogy a másodfokú licencadó bizottság május 26-án ül össze, ekkor derül ki, hogy a fellebbezett csapatok végül megkapják-e az indulási jogot a következő bajnoki idényre. Egy 12 csapatos NB I esetében háromszor 11 fordulóra kerülne sor, 14 esetén kétszer 13-ra.

Az elnöki tájékoztatón az is elhangzott, hogy a Ligakupát a következő idényre nem írják ki, mivel nem teljesen váltotta be a hozzá fűzött reményeket, helyette az élvonalbeli klubok tartalékcsapatai az NB III-ban indulhatnak , ahol a pontjaik ugyan beleszámítanak a bajnokságba, de fel nem juthatnak az NB II-be, a megyei első osztályba viszont kieshetnek. Az élvonalbeli licencet nem kapó együttesek szintén a harmadosztályban folytathatja szereplését.

A hazai nevelésű játékosok számához köti a prémiumot az MLSZ

Csányi Sándor hozzátette, a csapatok gazdasági helyzetének stabilizálása érdekében növelni szeretnék a bevételeket, a tervek szerint a sportfogadások bevételeiből – az MLSZ-en keresztül – a csapatok is részesülnek. Annak érdekében, hogy a megnövekedett bevételek ésszerű és transzparens keretek között legyenek felhasználva, a szövetség szigorúbb ellenőrzést vezet be. Az összeg nagyságrendjéről az elnök elárulta, hogy az meghaladja a televíziós közvetítésekért kapott összeget, ami pedig jelenleg a legjelentősebb forrása a csapatoknak.

Az ésszerű költekezés hiányát alátámasztandó Csányi arról tájékoztatott, hogy a 2014/15-ös idényben átlagban 41 játékos szerepelt egy csapat keretében, ebből 32 magyar, 9 külföldi volt. A magyarok esetében a kifizetések 55 százaléka olyan játékosoknak ment, akik egy percet sem töltöttek a pályán, míg a külföldiek esetében a pénzek 58 százalékát kapta olyan futballista, aki egyáltalán nem játszott.

Az MLSZ szeretné növelni a hazai nevelésű játékosok számát. Ezért azokat a csapatokat fogja premizálni, amelyeknél a nem hazai nevelésű játékosainak a száma a teljes keretben nem több hétnél, a pályán pedig nem több háromnál. A hazai nevelésű játékosok között ebben az évben legalább egynek 20 év alattinak kell lennie, jövőre már kettőnek. A külföldi játékosok tekintetében kivételt tesz az MLSZ a nemzetközi kupában induló csapatoknál: amelyik klub európai porondon szerepel, annak a keretében legfeljebb tíz, a pályán legfeljebb öt nem hazai nevelésű labdarúgó szerepelhet.

Amennyiben a csapatok teljesítik ezeket a feltételeket, Csányi szerint várhatóan 300-400 millió forinthoz juthatnak a szerencsejátékokból befolyó összegből. A premizálást azonban önrészhez köti az MLSZ: az összeg csak akkor jár, ha ugyanennyit a klub is le tud tenni.

Az NB II-ben nem játszhat nem hazai nevelésű játékos, és legalább egy-egy u18-as, u19-es és u20-as játékosnak kell a keretben lenni, ha a csapat hozzá akar jutni a jelenleg kapott összeghez képest háromszor akkora, mintegy 150 millió forintos támogatáshoz.

További tartalmak