Musorujsag
Élő Eredmények

Ezen még Verstappen is meglepődött

Autosport, motorsport.com
Max Verstappen rendkívüli teljesítményt nyújtott a Monacói Nagydíj első szabadedzésén – jelentette ki a Toro Rosso csapatvezetője, Franz Tost, miután a holland újonc megfutotta a második leggyorsabb kört, noha eddig egyszer sem versenyzett a klasszikus pályán.
Max Verstappen  (Fotó: Price / XPB Images) Max Verstappen (Fotó: Price / XPB Images)

Felipe Nasr hat GP2-es versenyen indult a hercegségben, Will Stevens három alkalommal vett részt a Forma-Renault csúcskategóriájának monacói versenyén; ebben a géposztályban kétszer Carlos Sainz is rajthoz állt a klasszikus utcai pályán, egy alkalommal pedig Roberto Merhi is ott lehetett a mezőnyben. Velük ellenben Max Verstappen még nem vezethetett versenyautót a monacói pályán, az első szabadedzésen mégis ő volt a legeredményesebb újonc.

A 17 éves pilóta második lett az első gyakorláson – csak a világbajnoki címvédő, Lewis Hamilton tudott nála gyorsabb kört futni – majd délután is ott tudott maradni a legjobb 10 között: hetedik lett, igaz az edzés nagy részét ellenfeleihez hasonlóan a bokszban töltötte, miután Monte-Carlóban esni kezdett az eső. Nem meglepő tehát, hogy a Toro Rosso első embere ismét dicsérettel illette védencét. „Tudjuk, hogy Max egy rendkívül képzett versenyző, mégis nagy hatással volt rám az eredményt, amit az első szabadedzésen ért el” – mondta Tost.

„Reggel kiment a pályára, és hiba nélkül autózott, miközben folyamatosan javított az időeredményén. Végig irányítása alatt tartotta az autót és a visszajelzései is rendben voltak, szóval ez az egész tényleg, de tényleg rendkívüli volt. Nagyon boldog vagyok, hogy ő is a csapatunkat erősíti!” – magyarázza az osztrák szakember, aki nem zárja ki annak lehetőségét, hogy csapata dobogós helyezéssel zárja a monacói hétvégét, persze ezt csak akkor tartja elérhetőnek, ha vasárnap is vizes lesz a pálya. „Most is reálisan kell látnunk a helyzetet! Vannak csapatok, melyek sokkal nagyobb költségvetéssel rendelkeznek, ellenük pedig nagyon nehéz versenyezni” – kezdi eszmefuttatását.

„Viszont van két jó pilótánk és egy autónk, ami viszonylag versenyképes, szóval talán az egyik versenyzőnk ott lehet a dobogón, ha ismét különlegesek lesznek a körülmények, talán akkor odaérhetünk, ha ismét esni fog az eső” – folytatja a csapatvezető, kinek kollégája, a Red Bullt irányító Christian Horner is roppant elégedett volt a fiatal holland teljesítményével. „Szuper volt” – mondta az edzés után. „Nem rossz egy sráctól, aki olyan fiatal, hogy még autót sem kölcsönözhet. A Toro Rosso versenyzői egészen egyszerűen remek munkát végeznek ebben a szezonban; az ő szereplésük a Forma-1 egyik legpozitívabb története!” – zárta gondolatát a tapasztalt szakember.

Az, hogy az első szabadedzésen ő futotta meg a második leggyorsabb kört, magát Verstappent is meglepte. „Amikor véget ért az edzés kerestem a nevem a listán, de nem találtam, majd amikor egy kicsit feljebb néztem megláttam, és tudomásul vettem, hogy egy egész jó kört futottam” – mondta az Autosport egyik munkatársának, majd azt is elárulta, hogy a szimulátorban legalább 200-300 kört teljesített, hiszen korábban még nem vezetett a klasszikus pályán. „A szimulátoros munka most nagyon hasznos volt, és szerencsére azonnal jól éreztem magam az autóban. Az utolsó edzésen is jól kell mennem. Ha sikerül jó kört futnom az időmérőn, akkor talán ott lehetek az első öt között.”

Amikor a helyszínen tartózkodó újságírók felvetették, hogy adott esetben pályafutása első dobogós helyezését is megszerezheti, a 17 éves tehetség a következőképpen válaszolt: „Talán ezen a pályán összejöhet, viszont ehhez nagyon nagy szerencsére lesz szükségünk, arra, hogy az előttünk állók problémákkal küzdjenek, vagy kiessenek a versenyből. Nekünk végig a pályán kell maradnunk, és akkor talán lesz némi esélyünk. Normális esetben a Mercedes és a Ferrari versenyzői biztosan előttünk lesznek, szóval tényleg csak akkor [lehet esélyünk a dobogóra], ha szerencsések vagyunk!”

További tartalmak