Musorujsag
Élő Eredmények

Komoly változások lehetnek gumifronton

Autosport, Auto Motor und Sport
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) hivatalosan is kiírta legújabb pályázatát azon cégek számára, melyek 2017 és 2019 között a királykategória gumiszállítói szeretnének lenni. A dokumentumból kiderül, hogy a testület nem zárkózik el a nagyobb kerekek használatától.
Pirelli gumik (Fotó: Moy / XPB Images) Pirelli gumik (Fotó: Moy / XPB Images)

Noha a Forma-1 kizárólagos beszállítójának, azaz a Pirellinek a szerződése csak a 2016-os szezon végén jár le, az FIA már most kiírta legújabb pályázatát a pozíció iránt érdeklődők számára. Bár az olasz cég hivatalosan még nem jelezte, hogy ismét ringbe kíván szállni az egyedüli beszállítói címért, a sportigazgató több alkalommal is utalt arra, hogy a folytatásban is szívesen együttműködne a királykategória vezetőivel, igaz a 2017-es szabályok ügyében ő is gyors döntést várt.

Eközben a Michelin már jelezte, hogy örömmel visszatérne a királykategóriába, a gyár sportigazgatója azonban mindezt komoly feltételekhez kötötte. A franciák ragaszodnak a 18 colos kerekek bevezetéséhez, és fontosnak tartja azt, hogy a folytatásban tartósabb abroncsokat használjanak a királykategóriában, elmondása szerint ugyanis a jelenlegi gumikeverékek miatt a versenyzők sem tudják megmutatni, mire képesek, hiszen folyamatosan spórolniuk kell.

A királykategória egyik legfontosabb döntéshozó testületének, a Stratégiai Munkacsoportnak a tagjai eközben felvetették, hogy a 2017-es évtől a jelenlegi 375 milliméterről 420 milliméterre növelik a hátsó abroncsok szélességét, ezzel is agresszívebb külsőt kölcsönözve a versenyautóknak. A nemzetközi sajtóban megjelenő hírek szerint a szövetségnek nincs ellenére ez a módosítás, ahogyan a 18 colos kerekek bevezetésétől sem zárkózik el, ha a pályázat későbbi győztese ragaszkodik ahhoz – ezt egyébként a nemrég kiadott dokumentumban is megerősítette.

Az érdeklődők június tizenhetedikéig nyújthatják be pályázataikat, ezt követően a szövetség emberei kiszórják azokat a jelentkezőket, akik nem felelnek meg a technikai és a biztonsági előírásoknak; ez július tizenhetedikéig megtörténik, később pedig a végső győztes nevét is ismertetik. Noha az FIA által közölt dokumentumban nem szerepel, az Autosport értesülései szerint az is napirenden van, hogy 2017-től a jelenlegi négyről hatra emelik az egy évben használható gumikeverékek számát.

Az Auto Motor und Sport szerint a Pirelli már jelezte, hogy hajlandó lenne hat gumikeveréket készíteni; miután a Stratégiai Munkacsoport tagjai elhatározták, hogy 2016-tól sokkal szabadabbá teszik a gumiválasztást a Forma-1-es alakulatok számára. Ezt az olasz cég először biztonsági szempontból aggályosnak tartotta, később azonban előálltak a fenti javaslattal, mely szerint a folytatásban hat keveréket készítenek, bizonyos pályákon azonban tiltani fogja az egyes keverékek használatát (Monzáaban például biztosan nem vetik majd be a szuperlágyat), a cég szerint azonban a csapatoknak így is elég lehetőségük lesz arra, hogy agresszívebben taktikázzanak.

További tartalmak