Musorujsag
Élő Eredmények

A brit adóhivatal 1 milliárd fontot követel Ecclestone-tól

Autosport
Könnyen elképzelhető, hogy újabb hosszú jogi procedúra vár a Forma-1 Menedzsmentet (FOM) irányító Bernie Ecclestone-ra, aki ellen most a brit adóhivatal kezdeményez eljárást. Az üzletember már reagált a vádakra – egészen egyszerűen beperelte az adóhivatalt.
Bernie Ecclestone (Fotó: Price / XPB Images) Bernie Ecclestone (Fotó: Price / XPB Images)

A nyolcvannégy éves sportvezetőnek tavaly Németországban kellett bíróság elé állnia, miután a gyanú szerint a Forma-1 2005-ös értékesítése során 44 millió dollárnyi kenőpénzzel akarta rávenni a korábbi többségi tulajdonos Bayern LB kockázatelemzőjét, Gerhard Gribkowskyt, hogy segédkezzen áron alul eladni 47,2%-os részesedést. Ecclestone pere augusztusban ért véget, azt követően, hogy a müncheni legfelsőbb bíróság elfogadta ügyvédeinek ajánlatát, azaz egy 100 millió dolláros kártérítés ellenében felmentette őt a vádak alól.

Az ügy azonban ezzel még nem ért véget, a brit adó- és vámhivatal (HMRC) ugyanis a tavalyi tárgyaláson napvilágot látott információkra hivatkozva semmisnek tekint egy 2008-ban kötött megállapodást, az illetékesek ugyanis úgy gondolják, Ecclestone több információt is visszatartott előlük. Az üggyel kapcsolatos meghallgatás után Kenneth Parker bíró elmondta, hogy az Ecclestone-tól várt adók és járulékok összege túllépi az 1 milliárd fontot. A FOM első embere szinte azonnal reagált a vádakra, és egészen egyszerűen beperelte a brit adóhivatalt.

Ecclestone-t természetesen a Monacói Nagydíj helyszínén is felkeresték, ahol egyértelműen kijelentette, hogy hajlandó „a végsőkig elmenni” igaza bizonyítása érdekében, és utalt arra, hogy ezúttal „nem kellene” hosszú évekig pereskednie, majd elintette, ha akarna, könnyen kibújhatna a brit adók alól. „Minden olyan adót befizettem, amit be kellett fizetnem! Innen [Monacóból], vagy Svájcból azt teszek, amit csak akarok. Van egy svájci lakcímem, a svájciak pedig mindig azt mondják, hogy svájci lakos vagyok, szóval eléggé egyszerű lenne onnan intézni az ügyeimet!” – mondta.

Az üggyel kapcsolatban nemrég egy hivatalos közlemény is napvilágot látott. „Ecclestone úr jogi úton szeretné biztosítani, hogy a brit adó- és vámhivatal tartsa magát az eredeti, 2008-ban kötött megállapodáshoz. Csak azt várja el, hogy az adó- és vámhivatal a kötelezettségeinek megfelelően és a törvény tiszteletével járjon el. Ecclestone úr úgy döntött, hogy az Egyesült Királyságban kíván élni, noha lakhatna és dolgozhatna is más országban. Világ életében vállalta a brit adók befizetését, legyenek azok bármilyen méretűek is” – állt a kommünikében.

További tartalmak