Musorujsag
Élő Eredmények

1-2 körnél nem jósoltak többet neki – Tomi dobogóra állt!

KPT Media
Technikai hibák ellenére is dobogóra állhatott Kiss Pál Tamás Máriapócson
Kiss Pál Tamás - 2015 Máriapócs (Fotó: KPT Media) Kiss Pál Tamás – 2015 Máriapócs (Fotó: KPT Media)

Ismét a technika ördöge állította komoly kihívások elé Kiss Pál Tamást, aki a döntőben kormányszervó nélkül versenyezve állhatott fel a dobogó legalsó fokára az Országos Rallycross Bajnokság harmadik versenyhétvégéjén, Máriapócson.

Szombaton és vasárnap még minden a terv szerint ment. Tomi ott folytatta, ahol április elején, élete első ralikrosszos győzelme alkalmával abbahagyta. A 24 éves pilóta a szabadedzések után, az első előfutamot is magabiztos teljesítménnyel nyerte. A második előfutamban legnagyobb riválisaival került össze, akik ezúttal egyáltalán nem találtak fogást rajta, így a vasárnap újabb elsőséggel zárult.

A nyirádi teszt hasznos tapasztalataival felvértezett versenyző és a továbbfejlesztett versenygép is remekül teljesített. Szombaton még az is belefért, hogy a második szabadedzést követően rossz irányba mentek el a beállításokkal. Hétfőn azonban fordult a kocka.

A harmadik előfutamban a rajt után nagy adok-kapok alakult ki a nézők legnagyobb örömére. Látványban nem volt hiány, hiszen a versenyzők egyáltalán nem kímélték egymást és négy rendkívül izgalmas kör után Kárai Tamás, Wieszt Jankó, Harsányi Zoltán, Kiss Pál Tamás, Kotán Péter sorrendben intették le őket.

Kiss Pál Tamás - 2015 Máriapócs (Fotó: KPT Media) Kiss Pál Tamás – 2015 Máriapócs (Fotó: KPT Media)

A miskolci kiválóság negyedik helye ellenére is elsőként jutott döntőbe, ám a harmadik előfutam hevében komoly sérüléséket szenvedett Skoda Fabia MK2-ese. Sajnálatos módon a kormánymű kapta a legnagyobb ütéseket és tönkrement, a szerelőknek pedig nem sikerült orvosolni a problémát a döntőig. Ez azt jelentette, hogy a pole-ból startoló éllovasnak kormányszervó nélkül kellett rajthoz állnia.

Egy 550 lóerős összkerékhajtású versenyautó esetében ez komoly hátránynak számít, arról nem is beszélve, hogy óriási fizikai igénybevételt jelent a pilóta számára. Ennek tudatában volt, aki egy-két körnél nem is jósolt többet Tamásnak.

Kicsit rázós lett az utolsó előfutam. Az autó egy kis javításra szorul, de Tomi az első helyen áll az előfutamok után.

Posted by Tamas Pal Kiss on 2015. május 25.

A korábbi formaautós pilóta azonban ismét megmutatta, hogy milyen fából faragták és a fogait összeszorítva végig versenyezte a döntőt, ahol harmadikként ért célba. A győzelmet Wieszt Jankó szerezte meg, aki élete első sikerét könyvelhette el a SuperCars kategóriában, a dobogó második fokára pedig Harsányi Zoltán állhatott fel.

„Remekül kezdődött számunkra a hétvége. Az év elejétől folyamatos a javulás, most is szinte körről körre léptünk előre. A harmadik előfutamban azonban megfordult a szerencsénk. Egy darabig még arra is volt esély, hogy hiába jutottam be elsőként, nem tudok elindulni a döntőben. Végül ott voltam, de az igazat megvallva a start előtt nem sok jóra számítottam, ugyanis borzasztóan nehéz a versenyautót így irányítani. Egyáltalán nem olyan, mint ha az utcai autódban nincs szervo.”

„Elképesztően kimerítő volt ez pár kör, ráadásul most nem csak az ellenfelekkel, hanem még a saját autómmal is meg kellett küzdenem. A harmadik hely még így is összejött, ami most felér számomra egy győzelemmel. Jankó sikerének azonban nagyon örülök, hiszen hozzám hasonlóan ő is a fiatal generációt, a szakág jövőjét képviseli” – értékelt Kiss Pál Tamás.

A bajnokság két hét múlva Nyirádon folytatódik.

Vége a versenynek, Tomi elmondja mi történt:

Posted by Tamas Pal Kiss on 2015. május 25.

További tartalmak