Musorujsag
Élő Eredmények

Tudnivalók a Kanadai Nagydíj előtt

FIA
A csütörtöki sajtótájékoztatóval kezdetét veszi a 2015-ös Kanadai Nagydíj, azaz az idei Forma-1-es világbajnokság hetedik versenyhétvégéje. A pilótákat két DRS-zóna várja; használatban maradnak a Pirelli szuperlágy abroncsai; a versenyzőbírói posztot egy ausztrál klasszis kapja.
Szurkolók a Kanadai Nagydíjon (Fotó: Photo4 / XPB Images) Szurkolók a Kanadai Nagydíjon (Fotó: Photo4 / XPB Images)

Akárcsak tavaly, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) 2015-ben is két előzési zónát jelölt ki a Gilles Villeneuve-ről elnevezett versenypályán, melyekhez ismét egy érzékelési pont tartozik majd.  Ezt a kilences kanyar után 110 méterrel helyezték el. Az első aktiválási pont 55 méterrel a tizenkettes forduló előtt (azaz a hosszú egyenesben), míg a második 70 méterrel az utolsó, tizennégyes kanyar után található a célegyenesben.

A versenybírák dolgát ezúttal egy igazi klasszis, az 1980-as évad világbajnoka, Alan Jones segíti. Az ausztrál pilóta pályafutása során összesen 116 F1-es versenyen indult, melyből 12-t megnyert. 24 alkalommal állt a dobogón, 6 edzéselsőséggel, 13 leggyorsabb körrel és 206 ponttal büszkélkedhet. 1975 és 1986 között számos csapatnál, így Graham Hill, John Surtees alakulatánál, az Arrowsnál, a Shadow-nál is megfordult, legnagyobb sikereit azonban a Williamsszel aratta.

Kanadában a monacói futamhoz hasonlóan a sárga jelölésű lágy és a piros oldalfalú szuperlágy gumiabroncsokat használhatják az alakulatok. „Gyakran Kanada ad otthont a szezon legjobb versenyének, a pálya pedig egészen sajátos jellemzőkkel bír. Ennek eredményeként több alkalommal ünnepeltünk már meglepetés-győztest, és ezen a pályám az is megeshet, hogy valaki egy okos gumistratégiával kedvezőtlenebb rajtpozícióból tud nyerni. Mi ismét a lágy és az újfejlesztésű szuperlágy abroncsokat visszük a helyszínre. Kanadában bármi megtörténhet, tehát a legjobb stratégia az, ha az ember rugalmas marad, és mindenre felkészül” – mondta a Forma-1 egyedüli beszállítójaként ténykedő Pirelli motorsport-igazgatója, Paul Hembery.

A hétvége hivatalos programja a csütörtökön helyi idő szerint 11 órakor, magyar idő szerint 17 órakor kezdődő sajtótájékoztatóval veszi kezdetét. Ennek résztvevői: Lewis Hamilton (Mercedes), Danyiil Kvjat (Red Bull), Pastor Maldonado (Lotus), Felipe Massa (Williams), Sergio Pérez (Force India) és Max Verstappen (Toro Rosso).

Pénteken a csapatok képviselői tartanak sajtótájékoztatót. Ezen az eseményen James Allison (Ferrari), Matthew Carter (Lotus), Graeme Lowdon (Marussia), Paddy Lowe (Mercedes), Matt Morris (McLaren) és Rob Smedley (Williams) vesz részt. Maga a sajtótájékoztató helyi idő szerint 16 órakor, magyar idő szerint pedig 22 órakor veszi kezdetét.

Fontos adatok:

Pálya neve: Circuit Gilles Villeneuve

Körszám: 70

Pálya hossza: 4361 méter

Használható gumikeverékek: lágy (sárga) és szuperlágy (piros)

DRS-zónák: 2

Körrekord: 1:13.622 (Rubens Barrichello, Ferrari – 2002)

2014-es rajtelsőség: 1:14.874 (Nico Rosberg, Mercedes)

Érdekesség: Tavaly ezen a helyszínen szakadt meg a Mercedes győzelmi sorozata; az elsőséget – pályafutása során először – Daniel Ricciardo szerezte meg, miután stuttgartiak versenyzői fékproblémákkal szembesültek. Korábban a McLaren uralta a Kanadai Nagydíjakat: a wokingiak öt győzelmet szereztek a 2005 és a 2012 közötti hét viadalon.

A 2014-es futam végeredménye (a legjobb 10):

1. Daniel Ricciardo (Red Bull)

2. Nico Rosberg (Mercedes)

3. Sebastian Vettel (Red Bull)

4. Jenson Button (McLaren)

5. Nico Hülkenberg (Force India)

6. Fernando Alonso (Ferrari)

7. Valtteri Bottas (Williams)

8. Jean-Éric Vergne (Toro Rosso)

9. Kevin Magnussen (McLaren)

10. Kimi Räikkönen (Ferrari)

Az elmúlt öt év győztesei:

2014: Daniel Ricciardo (Red Bull)

2013: Sebastian Vettel (Red Bull)

2012: Lewis Hamilton (McLaren)

2011: Jenson Button (McLaren)

2010: Lewis Hamilton (McLaren)

További tartalmak