Musorujsag
Élő Eredmények

Alonso: Először azt sem tudtam, hogy Kimi van alattam

Formula1.com
A Kimi Räikkönennel való ütközése már az első két kanyar után véget vetett Fernando Alonso futamának, s egyúttal az új aerodinamikai csomag tervezett tesztjének is. A spanyol a Formula1.com-nak adott interjújában a kemény bukásról, valamint az e heti ausztriai teszt fontosságáról beszélt.
Fernando Alonso (Fotó: Batchelor / XPB Images) Fernando Alonso (Fotó: Batchelor / XPB Images)

Jó mosolyogni látni az első körös baleseted után. Elég aggasztó pillanat volt. Elmesélnéd, mi történt?

Fernando Alonso: Jól rajtoltam, sok helyet nyertem, talán a 14. lehettem. Kimi előttem volt a kettes kanyarban. A lágy keveréken volt, a kerekei pedig túlpörögtek, az autója megingott, mi pedig próbáltuk őt megelőzni jobbról és balról. Aztán mindketten a falnak mentünk. Szerencsére nem ütöttem fejbe. Amikor visszanéztem a felvételeket, látszott, ahogyan fékeztem, de a kerekem már a levegőben volt. Szerencsére jól vagyunk. Ez puszta versenybaleset volt – igaz, a keményebb fajtából. Rosszkor voltam rossz helyen. Ötös fokozatban veszítette el az uralmát, eléggé alacsony volt a tapadása, ahogy a hétvége során mindannyian megtapasztaltuk.

Volt bármi esélyed is elkerülni az ütközést?

Alonso: Kimi nagyon lassú volt, ezért mindenki megelőzte őt. Én balról érkeztem. Ha jobbra lettem volna, nem keveredtem volna bele – szóval ötven-ötven százalék volt az esélyem.

Előtte hozzáértél az autójához?

Alonso: Nem-nem. Nagyjából öt méterre voltam mögötte, amikor elveszítette a kocsit. Az volt a pechem, hogy balról jöttem. Nem is igazán láttam, mi történt, mivel repültem. Amikor lenéztem, csak akkor láttam, hogy ő van alattam (nem a szalagkorlát – a szerk.). Gyorsan kiugrottam, hogy megnézzem, Kimi rendben van-e.

Hogy van a térded? Elég kemény becsapódás volt.

Alonso: Rendben van. Ha közvetlenül a pilótafülkét éri ütés – és úgy tudom, nagyjából 40 G-s volt a becsapódás –, természetes, hogy az megterhelő a tested számára. De a jó hír, hogy mindketten rendben vagyunk.

Volt pár újítás az autódon, amiket kedden is tesztelni akartatok. Ez most visszaveti a programotokat?

Alonso: Természetesen nagy kár ezért, de a legfontosabb rész az új orr, és abból van tartalékunk. Szóval ez nem annyira rossz hír a tesztre nézve.

Mennyire lesz fontos ez a teszt?

Alonso: Kulcsfontosságú lesz. Nagy szükségünk van a kilométerekre. Talán kicsit viccesen hangzik ez nyolc futam után, de ez a helyzet. A valóságban még csak most ért véget számunkra az előszezon.

Állandó kérdés, miként tud boldoggá tenni a McLaren két világbajnokot, ha azok mindig kiesnek. Vagy fordítva van, és Jenson és te tartjátok lelkesen a csapatot?

Alonso: Nos, véleményem szerint a csapatmunka mindenek fölött áll, erre van most szükségünk. Tudjuk, hogy a McLaren-Hondával szemben ennél magasabbak az elvárások, de egyértelműen jó irányba tartunk. A csapaton belül mi mind tudjuk ezt, érezzük a fejlődést – még ha ezt kívülről nehéz is megérteni. Optimisták vagyunk, a dolgok gyorsan változnak. Nem tudom, hogy két futamig tart-e még, hatig vagy nyolcig, de biztos vagyok a dolgunkban. Azt követően már élvezni fogjuk. Optimista vagyok!

 

További tartalmak