Musorujsag
Élő Eredmények

Egyre közelebb az F1-es Katari Nagydíjhoz?

Doha Stadium Plus
Katar közel került ahhoz, hogy helyet kapjon a Forma–1-es versenynaptárban – állítja a helyi autós és motoros szövetség első embere.
Fotó: Gibson / XPB Images Fotó: Gibson / XPB Images

Lesz-e újabb Forma–1-es verseny az arab térségben? A kérdés idén február óta aktuális, Katar ugyanis ekkor jelezte, Bahrein és Abu-Dzabi után ők is szeretnének saját nagydíjat rendezni. Esélyeikről eddig ellentmondásos hírek keringtek, korábban Bernie Ecclestone ugyanis utalást tett arra, hogy a térség rivális pályája, Bahrein meg is vétózhatja az új futam érkezését. Csakhogy azok után, hogy a közelmúltban kiderült, egy katari-amerikai konzorcium erős érdeklődést mutat a királykategória többségi tulajdonrésze iránt, helyzetük is megváltozhat.

A katari autó- és motorsport-szövetség első embere, Nászer el-Attija a Doha Stadium Plus című lapnak elmondta, akár már a következő évben megvalósulhat tervük. „A közelmúltban már majdnem megállapodtunk az F1-es verseny rendezéséről. A tervek készen állnak, de bizonyos dolgokat még ki kell dolgozni, így nagyobb türelemre van szükségünk. Még kell pár találkozó Bernie Ecclestone-nal, kell némi idő, de van megoldásunk” – nyilatkozta el-Attija.

Katar 2004 óta vendégül látja a MotoGP mezőnyét a losaili versenypályán, és mivel e létesítmény jelenleg az FIA besorolása szerint már rendezhetne F1-es teszteket, csupán néhány módosításra lenne szükség ahhoz, hogy nagydíjhétvégét is tartsanak rajta. El-Attija ezenfelül kiemelte, továbbra is fontolgatják, hogy hosszabb távon egy utcai versenypályát alakítsanak ki Losail városában. „Vagy a már meglévő pályát használjuk, vagy egy új létesítményt Losail városában. Sok tervünk van, és mindenre készen állunk. Szeretnénk komoly motorsport-kultúrát kialakítani a régióban. Remélem, hogy Katar ilyen szempontból a Közel-Kelet csomópontja lehet. 2004 óta tartunk MotoGP-futamokat, emellett a Superbike világbajnokságot is vendégül látjuk. Idén pedig a WTCC is ellátogat Losailba” – mondta a sportvezető.

 

További tartalmak