Musorujsag
Élő Eredmények

Nem rendíti meg a veszprémi kézicsapatot az MKB visszalépése

mti
Sem a veszprémi kézilabdázóknak, sem pedig a csapat szurkolóinak nem kell aggódniuk Fonyó Károly klubelnök szerint amiatt, hogy az egyik névadó szponzor, az MKB Bank hétfőn "hátrébb lépett", és a jövőben az utánpótlást segíti, a másik főszponzor, az MVM ugyanis növeli a támogatás összegét.

Fonyó a Telekom Sporthír Szolgálatnak elmondta: nem érte felkészületlenül őket a pénzintézet bejelentése, mert már egy éve is tudták, hogy jelentős pénzügyi nehézségek miatt szanálás alá kerülhet. Kiemelte: köszönettel tartoznak azoknak a döntéshozóknak, akik egy évtizeden át biztosították a csapatépítés lehetőségét, amelynek köszönhetően megőrizték a helyüket a hazai rangsor első helyén, és immár kétszer is a Bajnokok Ligája négyes döntőjének résztvevői lehettek.

MKB-MVM Veszprém - Paris Saint-Germain - MTI Fotó: Kovács Anikó MKB-MVM Veszprém – Paris Saint-Germain – MTI Fotó: Kovács Anikó

A klubelnök hangsúlyozta: két éve, amikor társ-főtámogatói szerződést írtak alá az MVM-mel, abban állapodtak meg, hogy az MKB Bank esetleges visszalépése után az új partner növeli a támogatásának összegét. Emellett további biztonságot ad, hogy az MVM-re mint névadó főtámogatóra a következő három esztendőben számíthatnak.

„A csapat pénzügyi háttere tehát továbbra is szilárd, ami annak is köszönhető, hogy az elmúlt években fokozatosan növekedett a velünk együttműködő partnerek száma” – tette hozzá Fonyó, a mostantól MVM Veszprém néven szereplő klub elnöke.

Az MKB Bank 2005 óta volt névadó szponzora a Veszprémnek, amely azóta 23 trófeát nyert, az elmúlt szezonban pedig története során először bejutott a Bajnokok Ligája Final Four döntőjébe.

További tartalmak