Musorujsag
Élő Eredmények

Fájdalmas nyilatkozat: Bianchi édesapja egyre kevésbé bizakodó

Motorsport
Kezdi elveszíteni a fia felépülésébe vetett hitét Jules Bianchi édesapja. Az egyik francia rádiónak adott interjújában Philippe Bianchi elárulta, gyermeke jelenlegi állapotát látva „egyre kevésbé optimista”.
 (Fotó:  Photo4 / XPB Images) (Fotó: Photo4 / XPB Images)

A múlt októberi Japán Nagydíjon szenvedett súlyos fejsérüléssel járó balesetet Jules Bianchi. A Marussia korábbi versenyzője múlt november óta egy nizzai kórházban fekszik, a kómából azóta sem ébredt fel. Családja, édesapja időről időre a nyilvánosság elé áll, hogy beszámoljon Jules állapotáról – Phillipe Bianchi legfrissebb nyilatkozata azonban meglehetősen szomorú volt.

Az édesapa az Info on Mondaynek elárulta, nem túl bizakodó fia állapota kapcsán. „Ez elviselhetetlen, egy napi tortúra. Olykor már úgy érezzük, beleőrülünk, mert számomra ez még annál is rosszabb, mintha meghalt volna. És még csak nem is tudunk rajta ennél többet segíteni” – mondta keserűen idősebb Bianchi.

Majd azt is elárulta, hogy bár fia időnként megszorítja az ágya mellett állók kezét, abban már cseppet sem biztos, hogy mindez nem több-e puszta reflexszerű mozdulatnál. A Bianchiéhoz hasonló sérüléseknél a statisztikák szerint meglehetősen kicsi az esély a felépülésre, s miután a versenyző állapota az elmúlt 9 hónapban nem sokat változott, édesapja kezdi elveszíteni a hitét. „Az idő telik, én pedig egyre kevésbé vagyok optimista ahhoz képest, ami két-három hónappal a baleset után volt, amikor még reménykedtünk a javulásban. Egy bizonyos ponton túl bizony szembe kell nézned a helyzet súlyosságával.”

Philippe Bianchi hozzátette: amennyiben csoda történne, s fia mégis felébredne, akkor is számolniuk kellene a sérülés súlyos következményeivel. „Ha komoly fogyatékossága lenne, az biztosan nem az lenne, amire Jules vágyna. Beszéltünk vele erről. Azt mondta nekünk, hogy ha valamikor hasonló balesete lenne, mint Michael Schumachernek, nagyon nehezen tudná elfogadni a helyzetet. Mert neki ez volt az élete” – fogalmazott a francia.

 

További tartalmak