Musorujsag
Élő Eredmények

Már nem ellenségek: Fordulat Vettel és Webber kapcsolatában

Motorsport.com
Alapvetően megváltozott Mark Webber és Sebastian Vettel kapcsolata az ausztrál F1-ből való távozása után. A Red Bull korábbi versenyzője volt csapattársáról és a nemrég megjelent könyvéről nyilatkozott.
Mark Webber és Sebastian Vettel a 2013-as Maláj Nagydíj dobogóján (Fotó: Moy / XPB Images) Mark Webber és Sebastian Vettel a 2013-as Maláj Nagydíj dobogóján (Fotó: Moy / XPB Images)

Sosem voltak nagy barátok, s az olyan esetek, mint a 2010-es törökországi, vagy a 2013-as malajzia már-már vérbeli ellenségeknek tűntek. Sebastian Vettel és Mark Webber 2009 és 2013 között öt szezonon át voltak egymás csapattársai – s ezen évekre mindketten nehéz időszakként tekintenek.

Csakhogy az ausztrál elárulta, amióta hátat fordított a királykategóriának, Vettel pedig a Ferrari versenyzője lett, sokkal jobb lett a kapcsolatuk. „Függetlenül attól, hogy a Red Bullnál versenyez-e vagy sem, szerintem a kapcsolatunk pozitív fordulatot vett” – nyilatkozta Webber a Motorsportnak. „A Red Bull-os időkben egymás territóriumára fájt a fogunk, így nem volt könnyű kezelni a helyzetet. De nagyon sokat tanultunk önmagunkról – én a pályafutásom végén, Seb pedig az elején. Ebben a kapcsolatban minden nagyon gyorsan változott az egymással való versengésünk során.”

„Most, hogy kikerültem az F1-ből, a dolgok ismét gyorsan megváltoztak. Már nincsenek ellenségeim, és nagyon is tiszteljük egymást. Persze amíg egymás ellen versenyeztünk, is tiszteltük a másikat, de most egy kicsit jobban.”

Webber a közelmúltban kiadta saját önéletrajzi könyvét, melyben többek között az említett nehéz Red Bull-os évekről is részletesebben ír. Például arról, hogy már Vettel érkezésekor úgy érezte, a csapat a németet jobban támogatja, s arról is, milyen konfliktusai voltak csapattársával, főnökeivel ezen években. Az ausztrál elárulta, a könyve kiadása előtt mind Vettellel, mind a Red Bull tulajdonosával, Dietrich Mateschitzcel – volt főnökével, Christian Hornerrel viszont nem. „Sebbel és Dietrichhel beszéltem. A könyv azt mutatja meg, miként éreztem akkoriban, és hogy mi történt az F1-es pályafutásom idején a háttérben. Ez nem magáról a Red Bullról szól, csak Milton Keynesről, a versenycsapatról. Sokunk számára nehéz időszak volt, és hogy megmagyarázzam, miért, ahhoz részletekbe kellett bocsátkoznom.”

Webber ugyanakkor hangsúlyozta, esze ágában sem volt botránykönyvet írni, az távol állt tőle. Inkább csak meg akart osztani bizonyos történeteket, melyek segítségével az emberek jobban megérthetik őt és pályafutásáról is pontosabb képet kaphatnak. „Alapvetően nem is rajongtam azért, hogy könyvet írjak. Számomra a legélvezetesebb a korai évek papírra vetése volt, továbbá próbáltam elmagyarázni – magamnak is –, hogy milyen elhivatottság és hajtóerő kell ahhoz, hogy végigcsináld ezeket a korai éveket. Amikor visszanézel, meglepődsz, milyen sok mindent elértél, és erre büszke lehetsz. Ez talán a legnagyobb meglepetés az emberek számára: látni, mennyire nehéz volt túljutni a karrierem ezen időszakán” – magyarázta a kilencszeres futamgyőztes.

További tartalmak