Musorujsag
Élő Eredmények

Szabadabb gumiválasztás? A megoldás egyre közelebb…

F1i
A Pirelli egyre közelebb kerül ahhoz, hogy a 2016-os versenyévadtól kezdődően szabadabbá tegye a gumiválasztást a Forma-1-ben érdekelt alakulatok számára – árulta el a cég sportigazgatója, Paul Hembery. A brit szakember „pozitív” tárgyalásokat folytat a csapatokkal és a sport vezetőivel.
Pirelli (Fotó: Gibson / XPB Images) Pirelli (Fotó: Gibson / XPB Images)

A hat nagycsapat, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) és a Forma-1 Menedzsment (FOM) képviselőiből álló Stratégiai Csoport a szezon korábbi szakaszában javasolta, hogy szabadabb gumiválasztással kellene feldobni a királykategóriás megmérettetéseket. Elképzelésük szerint a Pirelli a folytatásban minden helyszínére négy gumikeveréket szállítana, ezek közül pedig a csapatok maguk választanák ki, melyeket akarják használni az adott versenyhelyszínen.

A Forma-1 hivatalos gumiszállítója nem lelkesedett az ötletért, amit biztonsági szempontból túlságosan kockázatosnak tart. Ennek ellenére az olaszok több alkalommal is elmondták, szívesen együttműködnek az alakulatokkal és a sport vezetőivel, hogy kompromisszumos megoldást találjanak; nemrég például felajánlották, hogy a folytatásban megtartják a jelenleg is használt keverékeket – a keményet, a közepeset, a lágyat és a szuperlágyat –, ezeken belül azonban több opciót is elérhetővé tesznek az alakulatok számára, szabadabbá téve a gumiválasztást.

Hivatalos döntés még nem született az ügyben, a felek pedig tovább folytatják az egyeztetéseket; az elmúlt hetekben például több alkalommal is tárgyalóasztalhoz ültek. „Néhány nagyon pozitív tárgyalást folytatunk a csapatokkal és a Nemzetközi Automobil Szövetséggel. Egyre közelebb kerülünk egy olyan terv kidolgozásához, ami változatosabb gumiválasztást ígér, ahogyan azt ők akarják; természetesen a biztonság is fontos szempont marad. Remélem, a következő hetekben megegyezünk, és elkezdhetjük a munkát” – idézi Hembery szavait az F1i.

Miközben az illetékesek a 2016-os szabályokról tárgyalnak, a sport vezetőinek arról is döntést kell hozniuk, ki legyen az F1 beszállítója a 2017 utáni időszakban. A nevezési időszakban a Pirelli mellett a Michelin is beadta pályázatát, a Forma-1-es alakulatok azonban egyelőre az olaszokat támogatják. A Red Bullt irányító Christian Horner például kijelentette, hogy a franciák által követelt 18 colos, tartós gumik nem teszik jobbá a versenyeket, sőt szerinte inkább 3-4 kiállásra lenne szükség, ez az irányvonal pedig sokkal inkább egyeztethető össze a Pirelli terveivel.

További tartalmak