Musorujsag
Élő Eredmények

Bravúr kell a debreceni továbbjutáshoz - Nézze nálunk a Rosenborg-Loki EL-visszavágót!

mti
Bravúrra lenne szüksége a Debrecennek ahhoz, hogy a Rosenborggal szemben bejusson az Európa Liga selejtezőjének negyedik fordulójába, mivel a múlt heti első mérkőzésen, hazai pályán vereséget szenvedett.

A debreceni találkozón a magyar csapat jól játszott az első félidőben, meglepte norvég ellenfelét, több helyzetet is kialakított és a vezetést is megszerezte. A Rosenborg azonban a szünet után tempót váltott, és hatékonyan futballozva három gólt szerzett, amire csak egy válasz érkezett a hajrában. A 2-3-as eredmény azt jelenti, hogy a DVSC-nek az egygólos győzelem is kevés lenne, ha háromnál kevesebbszer talál a kapuba.

A klub honlapjának híre szerint tizennyolc játékos utazott el Trondheimbe, sérülés miatt nem tarthatott a társaival Szakály Péter, akinek beszakadt a combhajlító izma, és Dusan Brkovic is itthon maradt, mert a múlt heti EL-meccsen begyűjtötte harmadik sárga lapját.

A debreceni siker ellen szól a statisztika, magyar csapat ugyanis korábban még egyszer sem tudta legyőzni a norvég bajnokot. Először 1986-ban az Intertotó Kupában a Videoton játszott az északi rivális ellen, a csoportkör mindkét összecsapása döntetlennel zárult. A legközelebb az 1997-es Bajnokok Ligája-selejtezőben az MTK állt a győzelemhez, a kék-fehérek 3-2-re vezettek a Hungária körúton, amikor a 68. percben kialudtak a fények, és nem tudták folytatni az összecsapást. Másnap, a megismételt mérkőzésen 1-0-s, majd a norvégiai visszavágón 3-1-es Rosenborg-siker született. 2000-ben a Dunaferr került össze a Rosenborggal, Egervári Sándor bajnokcsapata 2-2-es hazai döntetlen és 2-1-es idegenbeli vereség után búcsúzott.

A Debrecen találkozott már norvég ellenféllel, 2013-ban a Strömgodsettel, amelytől az idegenbeli 2-2 után a Nyíregyházán megrendezett visszavágón 3-0-ra kikapott. Kondás Elemér csapata a mostani EL-selejtező első fordulójában a montenegrói Sutjeska Niksic együttesét búcsúztatta, majd az előző körben a lett Skonto Riga következett, amelyet az idegenbeli 2-2 után hazai pályán 9-2-re vert, amivel a klub történetének legnagyobb arányú nemzetközi sikerét aratta.

A Rosenborg-Debrecen Európa Liga-selejtező visszavágója 19 órakor, az M4 Sport és a telesport.hu közvetítése 18:50-kor kezdődik.

Array
(
    [replacement] => [galleryreference id="346684"]
    [shortcode] => 
		
		

    [title] => Debrecen-Rosenborg EL-selejtező
    [image] => https://cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2015/07/DEBRE20150730009-1024x682.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

További tartalmak