Musorujsag
Élő Eredmények

Újra Schumacherek a Nürburgringen

ADAC Motorsport, Express, Sport1.de
Ralf Schumacher úgy véli, unokaöccse, Mick Schumacher remekül mutatkozott be a formaautók világában, s még azt sem tartja kizártnak, hogy egy nap majd az ő csapatánál versenyezzen. A hétszeres F1-es világbajnok fia a hétvégén a Nürburgringen versenyez.
Mick Schumacher (Fotó: ADAC Motorsport) Mick Schumacher (Fotó: ADAC Motorsport)

A német Forma–4-es bajnokságban idén debütáló tehetség már a szezon első hétvégéjén, az oscherslebeni harmadik versenyen megszerezte élete első formaautós. És bár később inkább a bukásokról, eltiltásáról, valamint kéztöréséről szólt a szezonja, a nyári szünetet követő első hétvégén a Nürburgringen feltett szándéka, hogy javítson.

Egyelőre nem is alakultak rosszul a dolgai, hiszen pénteken idei legjobb időmérő edzését produkálta: csoportjában ötödik lett, s az első szombati versenyre a kilencedik rajtkockát szerezte meg, míg a vasárnapi másodikra a hetediket. Az első futamon, melyet szombat délben rendeztek, az ifjabb Schumacher úgy lett kilencedik, hogy egy ideig a hetedik helyen állt, s csapattársa, Joey Mawson csak az utolsó körben tudta megelőzni őt. Mindez ugyanakkor azt is jelenti, hogy a vasárnap délutáni harmadik versenyen az első sorból, a második rajtkockából indulhat. Utoljára Oscherslebenben fordult elő vele ugyanez – akkor előkelő pozícióját győzelemre váltotta.

Az újabb jó eredmény elérésében ezúttal segíthet neki, hogy a hírek szerint családtagjai is a helyszínen szurkolnak majd neki: édesanyja és nővére mellett a Nürburgringen tartózkodik Michael Schumacher öccse, Ralf is, aki ráadásul az egyik német csatorna szakkommentátora is lesz.

„Nagyon örülök, hogy szombaton először láthatom őt élőben versenyezni” – nyilatkozta Ralf az Expressnek még a nürburgringi első futam előtt. „Mick a rendkívül sikeres gokartos karrierje után remekül kezdett a Forma–4-ben. De a tanulási folyamat nehéz, és kívülről is nagy nyomás nehezedik rá. Ezzel viszont képes jól boldogulni, biztosan csak menni fog a maga útján.”

A nagybáty elárulta, hiába sikeres versenyzői pályafutása, ő nem próbálja meg irányítani Micket. „Inkább csak kevés tanácsot adok. Mick évek óta jó kezekben van. Jean (Todt, Michael Schumacher korábbi csapatfőnöke, az FIA elnöke) barátként is sokat foglalkozik a családdal. De annyit elmondhatok, hogy a vereségek mindenkinek magának kell feldolgozni – ez velem is így volt. A mostani óriási mezőny, és sok túlmotivált tagja van. Ilyenkor történnek balesetek, és vannak biztonsági autós fázisok. Jó lenne, ha minden rendezettebben menne, azonban ez a gokart miatt is van. Az ugrás nagy, és a második évben már mindenki tapasztaltabb és higgadtabb.”

A gokartban a szintén német David Beckmann volt a kisebbik Schumacher legnagyobb ellenfele: vele vívott kiélezett csatát a német bajnoki címért is, s most ő is az F4 egyik újonca (az első futamon 4. lett). Ralf Schumacher úgy véli, kettejük csatája mindkét félnek a javára válhat. „Mindig van egy állandó ellenfeled. Az én esetemben is volt, Michaelnél is, és most Micknél is. Nála ez Beckmann. Remek munkát végzett a gokartban, és az első formaautós évében is jól helyt áll.”

„A Forma–1-re gondolni azonban még túl korai. A feltételek és a támogatás is adott már, de minden egyes géposztályban újra bizonyítani kell. Amíg valaki mindig a legjobb háromban végez, gondolhat a következő lépésre” – fogalmazott.

Ralf Schumacher (Fotó: Trienitz / XPB Images) Ralf Schumacher (Fotó: Trienitz / XPB Images)

Mick nagybátyja csapatánál?

Ralf Schumacher manapság már nem versenyez, elmondása szerint évek óta nem is ült még gokartba sem. A bulvársajtó által is felkapott viharos válása óta Ausztriából visszatért Németországba, jelenleg vállalkozóként tevékenykedik annál a gokartcsapatnál (KSM Motorsport), melynek irányításában korábban Michael is részt vállalt, s emellett pedig az MS Gokartközpont vezetését is átvette. „Szép időket éltem meg a Forma–1-ben, majd a DTM-ben is. De nem gondolok a visszatérésre. Már korán tudtam, hogy a pályafutásom végeztével is a motorsportban akarok dolgozni, és a gokartpálya az otthonunk. Így lettem magam is részvényes a bátyám gokartcsapatában, s miután Thomas Muchow kiszállt, már enyém a száz százalékos részesedés. És ez nagyobb feladat, mint gondoltam. Nemcsak én képviselem a Tony Kartot, de sok nyolc és húsz év között lévő versenyzőért is felelős vagyok, és sok versenyre, tesztre utazom el Európában. És sikeresek vagyunk. A versenyzőnk, Alexander Schmitz például meg is nyerte a legutóbbi Európa-bajnoki futamot Genkben” – magyarázta a korábbi versenyző.

Majd elárulta, komolyabb terveket is szövöget. „Szeretnénk növekedni. Azt tervezem, hogy létrehozunk egy Forma–4-es vagy a Forma–3-as csapatot Kerpenben” – árulta el. Majd a kérdésre, el tudja-e képzelni, hogy később unokaöccse legyen az egyik versenyzője, nevetve hozzátette: „Igen, de ez elsősorban Mick fejlődésétől függ, és attól, milyen partnereket találok a Forma–4-hez és a Forma–3-hoz. Jó lenne egy gyárral összedolgozni. A DTM-es visszavonulásom óta nem szakadt meg a kapcsolatom a Mercedes sportigazgatójával, Toto Wolff-fal, de a Volkswagennek is jó Forma–3-as programja van. Szóval ilyen tekintetben teljesen nyitott vagyok” – tekintett előre Schumacher, aki elárulta, mindeközben az ő fia, David is szívesen gokartozgat.

Ami a Forma–4-et illeti, Mick Schumacher második versenyét szombaton 16 óra 45-kor, a harmadik futamát pedig vasárnap 15 óra 35-kor rendezik a Nürburgringen, melynek egyik kanyarja egyébként éppen édesapja, Michael Schumacher nevét viseli.

 

További tartalmak