Musorujsag
Élő Eredmények

Az új rajtprocedúrának vannak veszélyei, de…

Guardian
Az új rajtprocedúrának megvannak a maga veszélyei, az első három-négy versenyen pedig alaposan felkavarhatja az állóvizet – figyelmeztet a Red Bull korábbi pilótája, Mark Webber, aki ennek ellenére úgy érzi, a változtatás megér egy próbát, hiszen növelheti a nézettséget.
Sebastian Vettel vezeti a mezőnyt a Magyar Nagydíj startja után (Fotó: Batchelor / XPB Images) Sebastian Vettel vezeti a mezőnyt a Magyar Nagydíj startja után (Fotó: Batchelor / XPB Images)

A sport vezetői már tavaly elhatározták, csökkentik a vezetést segítő technikai eszközök számát és nagyobb szerepet szánnak a versenyzőknek. Első körben szigorítottak a rádiós kommunikációra vonatkozó szabályokon, most pedig a rajtokkal kapcsolatos irányelveken módosítottak. Ennek értelmében a pilóták már nem változtathatnak a kuplung fogáspontján a bokszutca megnyitása és a rajtprocedúra kezdete közötti időszakban, néhány beállítást pedig egyáltalán nem használhatnak.

A legtöbb pilóta egyetért abban, hogy ezek a módosítások nem hoznak komolyabb változásokat; a nyári szünet alatt csupán Lewis Hamilton utalt arra, hogy az új szabályok kiszámíthatatlanabb, kaotikus startokat eredményezhetnek. Most a Red Bull korábbi versenyzője is figyelmezette a résztvevőket. „A mérnökök részéről valódi művészet tökéletesen összehangolni a kuplung hőmérsékletét, a gumiabroncsok hőmérsékletét és a pálya tapadását; ez az a három dolog, amire mindenképpen szükséged van” – kezdi a Guardian munkatársának nyilatkozó Webber.

„Nagyon fontos, hogy a kuplung összhangban legyen a hátsó abroncsokkal, és az aszfalttal. Ha a három közül legalább egy nem stimmel, az hatással lehet a rajtodra. Még akkor is, ha csak egy-két százalékról van szó, hiszen ez is könnyen két-három helyezést jelenthet. Az új szabály az első három-négy versenyen éreztetheti hatását. A legrosszabb rémálom az, hogy az egyik autó lefullad a rajtrácson, ez ugyanis rajtbalesethez is vezethet, de ott vannak még a pályabírók a zászlóikkal. Egyértelmű, hogy sokan beszélnek majd erről az egészről, ha valaki az első helyekről esik hátra, és a mezőny végén nem tökéletesek a látási viszonyok. Esőben például hamar kialakul a vízfüggöny, és ha valaki nem jól indul, abból probléma lehet” – magyarázza a kilencszeres futamgyőztes.

A fenti kétségek ellenére Webber úgy véli, a módosítás mindenképpen megér egy próbát, hiszen kiszámíthatatlanabbá teheti a futamokat, ez pedig jó hatással lehet a nézettségre, illetve a sport iránti érdeklődésre, különösen egy olyan időszakban, amikor egy csapat – a Mercedes – uralja a királykategóriát. „Ha vetünk egy pillantást a statisztikákra, akkor látni fogjuk, hogy nagyon sok olyan néző van, aki figyelemmel követi a startot, majd az események alakulásától függően egyre kevesebb érdeklődést mutat a verseny iránt. Még az én rokonaim is így tettek, amikor versenyeztem; ez van! Ha nagyobb változatosságra vágynak, és javítani akarnak az előadáson, akkor működhet a dolog, hiszen érdekes lesz megfigyelni, hogyan próbál visszavágni egy éllovas a gyengébb start után.”

További tartalmak