Musorujsag
Élő Eredmények

Ezen kell javítania Rosbergnek, ha bajnok akar lenni

Autosport
A Mercedes német pilótájának, Nico Rosberg jobban kell teljesítenie az időmérő edzéseken, ha vissza akar vágni csapattársának, Lewis Hamiltonnak a világbajnoki cím megszerzéséért zajló küzdelemben – jelentette ki a sttuttgartiak sportigazgatója, Toto Wolff.
Nico Rosberg (Fotó: Moy / XPB Images) Nico Rosberg (Fotó: Moy / XPB Images)

Rosberg idén mindössze egyszer tudta legyőzni márkatársát az időmérő edzésen, ez pedig komoly fordulat a 2014-es év után, akkor ugyanis ő tűnt magabiztosabbnak a kvalifikációkon: a szezon során tizenkétszer gyűrte le Hamiltont, aki mindössze hétszer szerzett jobb rajtpozíciót. Noha a pontokat a versenyen osztják, a németnek mindenképpen javulnia kell az időmérőkön, a két csapattárs küzdelmében ugyanis sok esetben rendkívül fontos a kedvezőbb rajthely.

Így látja ezt a Mercedes sportigazgatója, aki a következőképpen felelt, amikor a brit sajtó munkatársai arról kérdezték, mire van szüksége Rosbergnek, ha vissza akar vágni a remek formában lévő márkatársnak. „A munka felét már az időmérőn el kell végeznie, hiszen létfontosságú, hogy az első helyről startoljon. Úgy tűnik, most Lewis hengerel, ez viszont rendkívül érdekes, hiszen tavaly még arról folytak a beszélgetések, hogy Nico előnyben van az időmérő edzéseken, a pontokat viszont Lewis gyűjti” – idézi az osztrák szakember szavait az Autosport.

„Lewis eredményei valóban csodálatosak, ahogyan azt már említettem, most lendületben van; élete egy nagyon jó korszakát éli, amikor kell, nagyon jól tud teljesíteni, és egyelőre ezt tükrözi a 10-1-es állás is. Voltak nagyszerű versenyhétvégéi, mint például a legutóbbi, Belgiumban, ahol tényleg hihetetlen teljesítményt nyújtott az időmérőn, amikor elő tudott húzni egy olyan jó köridőt” – dicséri Wolff a csapat brit pilótáját, aki sokak szerint nagyon közel került a duplázáshoz.

Legutóbb például, a csapat tanácsadója, Niki Lauda is úgy nyilatkozott, hogy Rosbergnek nagyon nehéz dolga lesz, ha le akarja győzni márkatársát, mások pedig úgy vélik, a német jóformán esélytelen a végső győzelemre. A sportigazgató nem ért egyet ezekkel a véleményekkel. „Ez egy kicsit durva kijelentés. Én nem így látom! Láthattunk remek hétvégéket tőle is, melyeken mindössze ezredek választották el egymástól a srácokat. Ha ugyanolyan az autód, és a háttér is azonos, nehéz előnybe kerülni, és most Nico is ilyen helyzetben van” – magyarázza.

További tartalmak