Musorujsag
Élő Eredmények

Vettel először megy a tifosi kedvenceként Monzába – de mire számíthat?

Ferrari
Különleges hétvége vár Sebastian Vettelre: a négyszeres bajnok először ül autóba Monzában a Ferrari versenyzőjeként! Miközben ő izgatottan várja, miként fogadja majd a tifosi, a Scuderia szurkolói csapatuk formájának alakulását figyelik hasonló kíváncsisággal.
Sebastian Vettel (Fotó: Photo4 / XPB Images) Sebastian Vettel (Fotó: Photo4 / XPB Images)

2010-ben ünnepelt utoljára futamgyőzelmet a Ferrari hazai versenyén, az Olasz Nagydíjon. Akkor a csapatnál első évét futó Fernando Alonsót éltette önfeledten a mindig lelkes tifosi. Most a spanyol akkori riválisa, Sebastian Vettel készül első ferraris monzai versenyére – abban bízva, hogy hasonlóan sikeres lesz a bemutatkozása a fanatikusok előtt, mint elődjéé.

„Most először megyek Monzába pirosban, szóval rendkívül várom már” – nyilatkozta a négyszeres világbajnok a Ferrari hivatalos honlapjának. „Sok szép emléket őrzök Monzáról, rengeteg érzelmet, hiszen itt szereztem az első győzelmemet a Toro Rossóval. Emiatt mindig nagyszerű érzés visszatérni ide – idén ráadásul ezt már a Ferrarival teszem, ami csak még különlegesebbé teszi.”

„Fizikálisan Monza nem olyan megterhelő pálya, mint a többi, de ettől még nem könnyű. Nagyon sok hosszú egyenes van, ezért bíznod kell a fékekben, a fékezésben. Nagyon magas sebességnél kezdesz lassítani, és könnyű rosszul időzíteni, hibát véteni. Sokan alábecsülik Monza kihívását, hiszen ez a pálya még mindig rendkívül nehéz, az autónak alig van leszorítóereje, sokat is csúszkál emiatt. Kívülről szemlélve elég gyorsnak tűnhet az ottani tempó, de belülről nem jelent akkora különbséget, hogy 330-cal vagy 350-nel mész-e. Persze idén több lóerővel és jobb autóval rendelkezünk, és emiatt izgatottan várom, milyen lesz majd, hogy miként alakul. De az autóban ülve nem érezhető akkora különbség.”

Vettel eddig három alkalommal nyert az olasz versenypályán: 2008-as első sikerét a 2011-es és a 2013-as diadal követte a Red Bull színeiben. Idén azonban nem favoritként érkezik a pályára – ráadásul egy nagy csalódást követően: Spában defektje miatt végül nem csupán dobogós helyezését vesztette el, de 21 futam óta tartó pontszerző sorozata is megszakadt.

Ráadásul az is nagy kérdés, vajon autója mennyire lesz versenyképes az olasz pályán. Belgiumban tudniillik már nem a Ferrarié volt a második leggyorsabb autó a Mercedes mögött. Az időmérő edzésen 1,7 másodperc volt a lemaradásuk a németekkel szemben, Vettel csak a 8. rajtkockát szerezte meg, a csapat pedig idei legrosszabb kvalifikációját futotta. Ebben persze szerepet játszott a négyszeres világbajnok utolsó körben elkövetett hibája, mely nélkül elmondása szerint két hellyel előrébb is végezhetett volna – ám a Mercedest idén már többször megszorongató Ferraritól még ez is kevés lett volna. Főleg annak ismeretében, hogy tempójuk a versenyen is elmaradt a várakozástól. Két versenyzőjük közül Vettel csak egy kiállásos taktikájának köszönhette esélyét a dobogóra, miközben a többiekhez hasonlóan két kiálláson lévő Kimi Räikkönen köridői cseppet sem tűntek biztatónak: a finn csak a 9. legjobb kört tudhatta magáénak vasárnap.

A maranellóiak spái formája kísérteties hasonlóságot mutatott a silverstone-ival: Vettelék akkor 1,3 másodperces hátrányban voltak az időmérőn, vasárnap pedig ott is a külső tényezők és egy bátor stratégia segítségére volt szükségük ahhoz, hogy gyengébb formájuk ellenére jó versenyt fussanak. A hasonlóság nem véletlen: mindkét helyszínt a gyors kanyarok jellemzik, ami érezhetően nem fekszik a vörös autóknak.

Alberto Antonini, a Scuderia sajtósa úgy véli, Monzában némiképp változhat a helyzetük Belgiumhoz képest. „Két gyors pályáról van szó, de van pár komoly különbség. Spában sok a gyors kanyar, míg Monzában csak kevesebb. Ott inkább a fékezésen és a kigyorsításokon múlik minden, valamint az egyenesekben mutatott teljesítményen. A motornak tehát kulcsszerep jut majd, de az is fontos, hogy kis légellenállással, mégis elegendő leszorítóerővel menj” – tekintett előre.

Más kérdés, hogy a motorok terén úgy tűnik, továbbra is megvan a Mercedes fölénye: Spában a címvédő csapat mellett a szintén a németek erőforrását használó Lotus, és a Force India is kiváló formát mutatott – nem kis mértékben lóerőtöbbletüknek és nagy végsebességüknek, mely Monzában is a kezükre játszhat.

További tartalmak