Musorujsag
Élő Eredmények

Olasz Nagydíj: versenyzői nyilatkozatok az időmérő után

Sky Sports, Csapatok
Lewis Hamilton idei 11., pályafutása 48. pole pozícióját szerezte meg, Monzában 4. alkalommal indulhat az élről. Őt a két Ferrari, az első sorban a 2013-as Kínai Nagydíj óta először első soros Kimi Räikkönen, valamint Sebastian Vettel követi. Nico Rosbergnek motorcseréje után csak a negyedik hely jutott, Felipe Massa ismét Valtteri Bottas előtt zárt, Marcus Ercisson remekelt, s a legjobb tízbe jutott – így értékeltek a nap főszereplői az időmérő edzés után!
Sebastian Vettel, Kimi Räikkönen (Fotó: Batchelor / XPB Images) Sebastian Vettel, Kimi Räikkönen (Fotó: Batchelor / XPB Images)

Cikkünk folyamatosan frissül!

Lewis Hamilton, Mercedes – 1. hely

„Jó kört futottam, és a srácok is jól dolgoztak! Örülök, hogy a Ferrari versenyzői ilyen közel voltak, és harcolhattunk egymással. A csapat péntek óta remek munkát végez, nagyon jó az autó, szóval köszönettel tartozunk azoknak, akik a gyárban dolgoztak ezen az új motoron. Jó, hogy elhozhattuk ide ezt az új csomagot. Belgiumban egyébként jobb volt a köröm. Nem aggódom a motor miatt, nem tudom, mi történt Nico motorjával, de a srácok nagyon jól dolgoztak, hogy ilyen gyorsan kicserélték!” 

Kimi Räikkönen, Ferrari – 2. hely

„Ha megnézzük az eredményt, kicsit meglepőre sikeredett. Számítottunk rá, hogy jól teljesítünk a hétvégén, de azt is tudtuk, hogy ez a pálya nem fekszik nekünk annyira. De aztán elég jó volt az autó az időmérős körülmények között, sok jó kört futottunk. És már jó ideje nem voltam itt, az első sorban, úgyhogy nagyon örülök – különösen, mert ez a Ferrari hazai futama. Idén ez volt a legjobb időmérő edzése a csapatnak. Holnap is beleadok mindent, és remélem, hogy jó eredményt sikerül elérnem, az összes Ferrari-szurkolóért, valamint az összes Ferrari-dolgozóért is.”

Sebastian Vettel, Ferrari – 3. hely

„Fantasztikus eredmény a második-harmadik hely. Nagyon közel vagyunk Lewishoz, ez a legfontosabb, ez magabiztosságot ad holnapra. Ahogy Kimi mondta, ez a hazai futamunk, ami különleges élmény. Nekem ez az első alkalmam ilyen formában. Látni a tifosit, látni, ahogy integetnek, a zászlókat, ahogyan önkívületben ugrálnak a lelátókon, mindenképpen egészen más érzés, mint bármelyik másik futamon. Próbálok mindent magamba szívni, és remélem, hogy holnap mindketten ott lehetünk a dobogón! Bocs Lewis, de nem bánnám, ha te nem lennél ott! Előfordulhat, de az lenne igazából az álom beteljesülése, ha mi ketten lennénk a dobogó első két fokán. Bocs, Lewis! Holnap nehéz verseny vár ránk, a Mercedesek iszonyú gyorsak, ezt már sokszor láttuk idén. Ezzel együtt azért harcolni fogunk, és mindent megteszünk azért, hogy odaérjünk. Mindenki más mögöttünk áll, meglátjuk, hogy sikerül.”

Nico Rosberg, Mercedes – 4. hely

„Vissza kellett építenünk egy régi motort az autómba, amiben már hat verseny van. És minden egyes megtett kilométerrel csak veszítesz a lóerőkből. Ezt ráadásul éppen egy olyan pályán, mint amilyen Monza, ami maga az erőpálya, ahol jó erőforrásra van szükséged. Itt elveszíteni a motort, igen nagy hátrányt jelentett. Emiatt lettem most negyedik. És holnap sem lesz könnyű, mert kicsivel lassabb vagyok, mint lehetnék. Nem ideális tehát a helyzet, és nehéz dolgom lesz a két Ferrari ellen. A régi motort használom, annak az erejével kell boldogulnom. Hogy Lewis pontosan mit csinált, nem tudom, fogalmam sincs, hogy föltekerte-e vagy sem.”

Felipe Massa, Williams – 5. hely
„A Ferrari talán ma túlságosan is gyors volt számunkra. Még ha tökéletesen sikerült volna a köröm, akkor is nehéz lett volna legyőzni őket. Így is elégedett vagyok a teljesítményünkkel és a helyezésünkkel. Az erő rendkívül fontos ezen apályán, így képesek lehetünk harcba szállni Nicóval (Rosberg), de a futam hosszú lesz. Szeretnék dobogóra állni, de a legfontosabb, hogy jó versenyt fussunk, értékes pontokat szerezzünk, és ne kövessünk el hibákat.”

Valtteri Bottas, Williams – 6. hely

„Nem volt tökéletes időmérő edzés, mivel nem kaptam el a szélárnyékot az utolsó mért körömön. Az ötödik és hatodik hely volt ma a maximum, mivel a Ferrarit képtelenség volt utolérni. Holnap új nap jön, és mindent meg fogunk tenni azért, hogy harcba szálljunk velük. A versenytempónk jónak tűnik, szóval jó eredményre számítok.”

Sergio Pérez, Force India – 7. hely

„Nagyon boldog vagyok! Jók voltak a köreim és folyamatosan javítottam az időeredményemen. Az utolsó szakaszban egy kicsit optimista voltam, és megpróbáltam követni Kimit, de a dolog végül nem működött, sőt egy-két tizedet is veszítettem, viszont a Williams versenyzőit akkor sem tudom lehagyni, ha ezt az időt nem bukom el. A futam kemény lesz, de a cél az, hogy a Williams pilótái előtt érjek célba. A B-autó nagyon jól teljesít az előző versenyeken, szóval nem látom okát annak, hogy gyengébben szerepeljünk. A rajt nagyon fontos lesz, hiszen a stratégiai lehetőségek meglehetősen egyszerűek. A gumikopás lehet a futam kulcsa! Úgy érzem, fontos pontokat szerezhetünk.” 

Romain Grosjean, Lotus – 8. hely

„Egy kicsit azért pozitív, hogy az ember azt mondja, csalódott az időmérőn elért nyolcadik helyezéssel, de ez a Q3 most nem volt tökéletes számunkra. Alaposan ki kell elemeznünk, miért nem találtuk a tempót, hogy valamivel jobb helyen végezzünk. A holnapi egy hosszú futam lesz, és előzhetünk is, szóval lesz lehetőségünk, hogy fontos pontokat szerezzünk.”

Nico Hülkenberg, Force India – 9. hely

„Ennél több volt ebben. De sajnos nem volt elegendő üzemanyag az autómban. Emberek vagyunk, időnként hibákat követünk el. Olykor a versenyző, máskor a mérnök. Ráadásul végül a váltóm is két fokozat közé ragadt. Nem ez volt a legjobb köröm, aminek döntenie kellett volna a rajthelyezésemről…”

Marcus Ericsson, Sauber – 10. hely

„Összességében nézve ez egy jó nap volt, sikerült erős teljesítményt nyújtanunk, és bejutottunk a Q3-ba. Ez az egész csapat érdeme. Sikerült jól beállítani az autót, megfelelő irányt választottunk az időmérő edzés előtt. Ennek különösen örülük, még ha a Q3-ban aztán el is követtem végül egy hibát, ami miatt nem sikerült valami jó időt elérnem. Mindent egybevetve még így is jó esélyünk van a pontszerzésre.”

Pastor Maldonado, Lotus – 11. hely

„Őszintén bevallom, a legjobb tíz közé vártam magam, de a Q2 végén küzdöttem egy kicsit az abroncsokkal, hiszen nem bírtam tökéletesen felmelegíteni őket, és igazából tiszta köreim sem voltak. Az időjárás nagyon sokat változott reggel óta, a melegebb hőmérséklet pedig idegesebbé tette az autó hátulját. A futamon lesz egy extra szett lágy gumink, és elég jó helyzetben vagyunk, hogy a jobb pontszerző helyekért harcoljunk. Úgy érzem, az első öt elérhető lehet.” 

Felipe Nasr, Sauber – 12. hely

„Mindenekelőtt szeretném kiemelni, hogy nagyon jó volt az autó egyensúlya, aminek köszönhetően képes voltam mindent kihozni a kocsiból. Emiatt magabiztos voltam a Q3-at illetően. De aztán a második Q2-es próbálkozásom során elkövettem egy hibát, ami miatt meg kellett szakítanom a körömet. Ennek ellenére jó helyzetből várom a versenyt ahhoz, hogy pontszerző legyek vasárnap.”

Carlos Sainz, Toro Rosso – 13. hely

„Kicsit frusztráló ez a hétvége a hátrasorolásos büntetés miatt, az viszont mindenképpen pozitív, hogy ki tudtuk hozni a maximumot a versenyautóból. Igazából, nagyon jól éreztem magam a volán mögött! Kár, hogy büntetést kaptunk, és az is, hogy nincs több erő a motorunkban. Eléggé izgalmas verseny lesz a holnapi! A verseny elején szórakoztató küzdelem számítok a hátulról indulók között. Ott leszek én, ott lesz Max, a Red Bull versenyzői és Alonso, valamint Button személyében két világbajnok is. Remélem, végül szerezhetünk pár pontot, bár tudjuk, nem lesz könnyű, de ez a cél!” 

Danyiil Kvjat, Red Bull – 14. hely

„Még nem tudom egészen pontosan, honnan indulok a holnapi versenyen, de minden kiderül, amikor mindenki megkapja a büntetését. Jó versenyre lesz szükségünk, és vissza kell szereznünk néhány pozíciót. Ez egy hosszú futam lesz, és sokat kell majd harcolnunk, hogy előrébb kerüljünk. Mindent meg fogunk tenni, és szeretnénk pontokat szerezni, ami természetesen nem lesz egyszerű ezen a versenypályán. Majd meglátjuk, mit tehetünk!” 

Daniel Ricciardo, Red Bull – 15. hely

„Délelőtt egy új motor volt az autómban, ami csak pár kört bírt, aztán elromlott. A srácok viszont az eddigi leggyorsabb motorcserét hajtották végre, ami szerintem világcsúcs. Az eddigi rekord két óra volt, most pedig egy óra és negyven perc. És hogy meg tudtam tenni egy kört a végén, az máris egy nagy siker volt, a srácok tapsoltak is, amikor kimentem a boxból. A helyzetet figyelembe véve elégedett voltam a körömmel. Holnap a mezőny végéről rajtolok, megpróbálunk biztonsággal célba érni, de elég kiszámíthatatlan a helyzet, hiszen ma is egy új motor ment tönkre.”

Jenson Button, McLaren – 16. hely

„Az autó egyensúlya rendben volt, de túlságosan alulkormányzott volt az autóm. Az első körömet egészen jónak éreztem, és később általában ez csak javulni szokott, a felgumizódás nagyobb hátsó tapadást eredményez. Emiatt kicsit hozzáadtam az első szárnyhoz, de talán ez csak a fele volt annak, amire szükségem lett volna. Viszont még ha jó beállítást választunk, sem juthattam volna be a Q2-be. Három tized azért kicsit túl sok volt ma ennek az autónak. Pozitívnak kell lennünk, mert csakis ezen az egy módon válhatunk sikeressé és léphetünk előrébb a jövőben. Ha így szemléljük a dolgokat, működhet a dolog. És a következő futam pedig már másképpen fog kinézni.”

Fernando Alonso, McLaren – 17. hely

„Már Belgiumban tudtuk, hogy mi vár ránk. Nem szabad elveszítenünk a fejünket, csak dolgoznunk kell tovább. Sajnos nem sok jóval kecsegtethetem a szurkolóimat a verseny kapcsán. Tudtom, hogy mindig csak magunkat ismételjük, miután nem érünk el jó eredményeket. Elég frusztráló ez mindenki számára, de együtt kell boldogulnunk. A pályán csupán hat kanyar található, ezekben úgy három tizedet veszítünk. A hátrányunk további része az egyenesekben jön össze. Ebből ki lehet számítani, mi a legnagyobb gyengénk. Az egyenesekben mindenki padlógázzal megy, és csak tartja a kormányt…”

Will Stevens, Manor – 18. hely

„Erős hétvégét teljesítünk, ami természetesen rendkívül pozitív. A köröm jó volt, igaz nem tökéletes. Javítottunk az időeredményünkön, de a helyezésünkön nem tudtunk. Ennek ellenére folyamatosan javulunk, és ez a fejlődés egyre közelebb visz minket ahhoz, hogy kihasználjuk a lehetőségeket, ha azok kapujába kerülünk. Nagyon izgatott vagyok a futam miatt, hiszen miután minden büntetést kiosztanak, elég jó helyről startolhatunk. Az első kanyarban óvatosnak kell lennünk.”

Roberto Merhi, Manor – 19. hely

„Nagyon elégedett vagyok a körömmel, és boldog, hogy szoros küzdelmet vívhattam a csapattársammal. Az autó beállításaival elégedett vagyok, a holnapi rajtrácson pedig elég jó helyet foglalunk majd el a büntetések miatt. A cél az, hogy közel legyek Willhez, és ismét jó eredményt szállítsak a csapat számára.” 

Max Verstappen, Toro Rosso – 20. hely

„Nagyon siettünk, alapvetően el sem tudtunk volna készülni az autóval, ezért igencsak meglepődtem, a csapat remek munkát végzett. A motorborítás csak félig volt rögzítve minden egyes csavarnál, mivel a szerelők úgy gondolták, így is kitart majd, elég erős hozzá. De szerintem túl nagy lett a vibráció a boxból kijövet. A versenytempónk úgy érzem, erős. Talán harcba szállhatunk a Red Bull ellen, gyorsabbak vagyunk a McLarennél, és közel kerülhetünk a Sauberhez és a Lotushoz. Fontos, hogy szélárnyékba kerülj – ha már ott vagy, támadhatsz. Jó rajtra lesz szükségünk, és egyszerűen kivárni, amíg mások hibáznak.”

További tartalmak