Musorujsag
Élő Eredmények

Végre összejött: Räikkönen már nem is emlékszik, mikor volt ilyen elöl utoljára

Speedweek, ESPN, Autosport
Idei legjobb időmérő edzése után eddigi legkedvezőbb rajtpozíciójából várja a Ferrari hazai versenyét Kimi Räikkönen. A finn önmagát is meglepte mai teljesítményével, s elárulta, miért örül különösen annak, hogy ennyire sikeres szombatot zárt végre.
Kimi Räikkönen (Fotó: Moy / XPB Images) Kimi Räikkönen (Fotó: Moy / XPB Images)

Nem kevesebb, mint 45 időmérő edzést láthatott a Forma–1 közönsége azóta, hogy Kimi Räikkönen utoljára első soros rajtpozíciót szerzett. Egész pontosan mindez a 2013-as Kínai Nagydíjon történt, ahol a finn – akkor még Lotusszal – szintén második lett. Hogy mikor állt utoljára Ferrarival az első sorban, arra viszont már ő maga sem emlékezett: „Nem tudom, úgy érzem, mintha vagy tizennyolc éve lett volna” – viccelődött a finn. Valójában csak hat éve volt: a 2009-es Monacói Nagydíjon, amikor is Jenson Button Brawn GP-je bizonyult csupán gyorsabbnak nála.

Az egykörös teljesítményével régóta bajlódó Räikkönen ma Monzában végül mindössze 0,054 másodperccel előzte meg Sebastian Vettelt, akit idén harmadik alkalommal győzött le kvalifikáción. Hogy pontosan hol is szedte össze ezt az előnyt, 2007 bajnoka elmondta: „Nem tudom. Valahol, de nem is számít, hogy hol. Az utolsó kanyarban kiváló volt a tapadásom, de nem fontos, hogy mely részen. Egyszerűen csak javítottunk az autón péntekhez képest, és kicsit jobban is vezettem, mint tegnap. A mostani teljesítményünk alapját az jelentette, hogy jól sikerült a harmadik szabadedzés, amelyen sok kört tudtunk futni.”

A „Jégember” elárulta, saját magukat is meglepte mai kiváló formájuk. „Elnézve az eredményt, egy kicsit magunkat is megleptük. Erős hétvégére számítottunk, de tudtuk, hogy nem ez a legerősebb pályánk. Viszont az autó jól működött az időmérőn, és sok jó kört sikerült futnunk, szóval jó újra itt lenni – különösen a hazai futamunkon, ahol az idei legjobb időmérő edzésünket teljesítettük.”

„Elég nagy meglepetés, hogy ennyire közel voltunk a Mercedeshez. Az emberek mindig sokat beszélnek a péntekről, de az mindig csak péntek, ami nem a köridőkről szól, amikor azt csinálsz, amit akarsz. Nincs tehát értelme azt mondani, hogy tegnap nem voltunk jók, hiszen csak csináltuk a dolgunkat, amit mindig, és hogy végül elsők vagy tizekdikek lettünk, nem számít. Az időmérőn most kiderült, hogy minden jól ment. Még mindig nem lehetünk boldogok a második és harmadik hellyel, de ezen a helyen sokkal nagyobb nehézségekre számítottunk a pálya karaktere miatt, szóval ez nagy meglepetés.”

Räikkönen idei legjobb rajthelyezése után elsősorban nem annak örül, hogy végre igazán jól sikerült számára egy időmérő edzés, sokkal inkább annak, hogy előnyösebb helyzetbe került vasárnapra nézve is. „Az első kanyarban bármilyen baj megtörténhet a mezőny közepén. A legnagyobb dolog tehát a mostani második helyben, hogy kevesebb gondom lesz az első kanyarban, és ez jó esélyeket kínál a versenyre is” – fogalmazott.

S hogy mit vár a Ferrari hazai futamától? „Nem számítok könnyű versenyre, de azért általában a futamok előtt magabiztosabbak szoktunk lenni, mint az időmérőknél. Már sokszor elmondtam, hogy mindig megpróbálom a legjobb formámat nyújtani, aztán kiderül, ez mire elég. Szeretnénk legalább megtartani ezeket a pozíciókat, de a fő cél nyilván az lesz, hogy megpróbálunk nyerni. Mindent megteszünk, és remélhetőleg jó eredmény sül ki belőle.”

„A legfontosabb a rajt lesz. Minden egyes pálya más és más, de itt a legnagyobb a veszélye annak, hogy azonnal pozíciót veszítesz. Ilyenkor azonnal a középmezőnyben találod magadat. Szóval normális rajtot szeretnék venni, aztán majd meglátjuk. Emellett az első kanyarig vezető út is igen hosszú itt, szóval kisebb hibákra ott is van esély, ami szintén sokba kerülhet. Jól akarok rajtolni, és majd kialakul.”

További tartalmak