Musorujsag
Élő Eredmények

Már jövőre megtörhet Bottas lendülete?

MTV
A Williams finn pilótája, Valtteri Bottas egy nap világbajnok lehet a királykategóriában, ütőképes autó nélkül azonban könnyen elveszítheti lendületét, csapata pedig nem biztos, hogy elő tud állni egy győzelemre esélyes versenyképpel – figyelmeztet Heikki Kovalainen.
Valtteri Bottas (Fotó: Photo4 / XPB Images) Valtteri Bottas (Fotó: Photo4 / XPB Images)

Bottas 2014-ben több élcsapat figyelmét is felkeltette: a Mercedes sportigazgatója például elhintette, szükség esetén őt, vagy Fernando Alonsót igazolná le a címvédő alakulathoz. A Ferrari eközben több forrás szerint is felvette a kapcsolatot a fiatal pilótával, aki nagyon közel került ahhoz, hogy átvegye honfitársa, Kimi Räikkönen helyét. A vörösök azonban meghosszabbították korábbi világbajnokuk szerződését, Bottas pedig elkötelezte magát jelenlegi csapata mellett.

Jövőre negyedik szezonjának vághat neki a patinás brit alakulatnál, ahol bár harcban lehet a dobogós helyek megszerzéséért, sokak szerint a végső győzelem elhódítására nem lesz esélye. Afelől, hogy a Williams győztes autót adhat honfitársának, a Renault, a McLaren és a Caterham korábbi pilótájának is vannak kétségei, Bottasban viszont látja a lehetőséget. „Valtteri még fiatal, és én úgy érzem, jó úton jár” – mondta Kovalainen a finn MTV munkatársának.

„Ott van benne a lehetőség, hogy világbajnok legyen! Viszont nagyon nehéz megmondani, hogy mindez összejöhet-e a Williamsnél” – magyarázza a harminchárom éves sportember, aki nagyon jól tudja, milyen érzés egy versenyképtelen autó volánja mögött ülni, Forma-1-es pályafutása utolsó szakaszát ugyanis egy olyan alakulatnál töltötte, ahol esélye sem volt arra, hogy a győzelmekért, vagy a pontszerző helyekért harcoljon.

„Valtterinek végül egy autó autóra lesz szüksége, amivel megnyerheti a világbajnoki címet. Ha a következető évben nem történik valami pozitív előrelépés, azaz a dolgok nem kezdenek hamarosan ebbe az irányba mozdulni, sajnos elveszítheti a mostani lendületét” – figyelmeztet a 2008-as Magyar Nagydíj győztese, majd részben saját tapasztalatiból merítve hozzáteszi: „Ezt (a lendület elvesztését) követően pedig már tényleg roppant nehéz visszatérni!” 

Heikki Kovalainen (Fotó: Charniaux / XPB Images) Heikki Kovalainen (Fotó: Charniaux / XPB Images)

További tartalmak