Musorujsag
Élő Eredmények

Rosberg reméli, a Ferrari „segít rajta”

Canal Plus
A Mercedes német versenyzője, Nico Rosberg nem bánná, ha a Ferrari erős hétvégét zárna Oroszországban, és az egylet pilótái pontokat lopnának márkatársától, Lewis Hamiltontól, hiszen a jelenlegi helyzetben már erre a „külső segítségre” is szüksége van.
Nico Rosberg (Fotó: XPB Images) Nico Rosberg (Fotó: XPB Images)

Hamilton a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj óta vezeti a pontversenyt: előnye öt futammal a szezon vége előtt 48 egység márkatársával szemben, aki legutóbb Szingapúrban tudta csökkenteni lemaradását (ekkor negyedikként ért célba, a címvédő pedig feladta a versenyt). Azt a hétvégét egyébként a Ferrari uralta, a Mercedes vezetői pedig attól tartanak, a vörösök Oroszországban ismét komoly kihívók lehetnek; a csapat német pilótája most elárulta, neki ez nem lenne ellenére.

„Való igaz, a különbség elég nagy, szóval egy kis szerencsére is szükségem lenne” – ismerte el, amikor a Canal Plus munkatársa lemaradásáról és bajnoki esélyeiről kérdezte. „Viszont, mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy ebben a sportban bármi lehetséges” – folytatja magabiztosan, majd amikor felmerül, hogy a „segítség vörös felszerelésben érkezhet”, mosolyogva hozzáteszi: „Nekem jó lenne, ha (a Ferrari versenyzői) közöttünk végeznének!”

Rosberg azt is elismerte, hogy a 2015-ös évad nem úgy alakult, ahogyan eltervezte, nyilatkozata során pedig a csapattársát is dicsérettel illette, aki több szakértő szerint is élete formájában versenyez harmadik mercedeses évében. „Ez a szezon eddig nem volt tökéletes számomra. Nem szereztem annyi pontot, amennyit szerettem volna; de ezt leszámítva minden rendben van! Ebben az évben Lewis jobb munkát végzett, viszont a harc még nem ért véget. Öt futam még mindig hátravan az évadból” – magyarázza a tizenegyszeres futamgyőztes.

Egyes vélemények szerint a német pilóta lassan „második számú” versenyzővé válik, csapattársa ugyanis már folyamatosan fölé tud kerekedni; Japánban például már a start után lehagyta, mégpedig egy meglehetősen agresszív manőverrel. Most ezekre a felvetésekre is reagált. „Nem értek egyet ezekkel a kritikákkal! A versenyautóban ülve elég nehéz megítélni, mennyi helyet hagysz az ellenfélnek, de amikor visszanéztem az esetet, már nyilvánvaló volt, hogy túl sokat hagytam neki” – mondja, majd azt is tagadja, hogy a tavalyi belga futam utáni „dorgálás” törte le agresszióját.

Nico Rosberg (Fotó: XPB Images) Nico Rosberg (Fotó: XPB Images)

További tartalmak