Musorujsag
Élő Eredmények

Button és Alonso már tudnak valamit?

Motorsport, Autosport
Jenson Button úgy véli, ha jobban kommunikálnak a McLarennel, már jóval korábban biztossá válhatott volna jövője. A brit elárulta, valóban megfordult a fejében a visszavonulás, de aztán jöttek a mérnökök tervei és érvei…
Jenson Button (Fotó: Price / XPB Images) Jenson Button (Fotó: Price / XPB Images)

Ha többet beszéltek volna egymással! A McLaren a múlt héten erősítette meg, hogy 2016-ban is Jenson Button lesz Fernando Alonso csapattársa, s ezzel egy hosszú időn át tartó huzavona végére tett pontot. 2009 bajnoka azonban úgy véli, pusztán a kommunikációs zűrzavarnak köszönhető, hogy nem állapodtak meg már korábban.

„Olykor félrekommunikálunk, és talán… ez már csak így megy az életben. Többet kéne beszélnünk egymással a csapattal, és már korábban le kellett volna ülnünk, hogy átrágjuk magunkat ezen. De ez már nem számít. Végigmentünk mindenen, és ez a legfontosabb. Csak az számít, hogy még a következő év előtt megtörtént” – nyilatkozta Button az Autosportnak.

A Motorsport kérdésére, mennyire került közel az F1-es visszavonuláshoz, pedig elmondta, valóban megfordult a fejében, hogy hátat fordít a McLarennek. „Nehéz kifejezni ezt. Voltak ötleteim arról, milyen irányt vehetnék, ha már nem lennék itt jövőre, és hogy mit csinálhatnék esetleg, de nem gondolkodtam ezen túl sokáig. Voltak dolgok, amelyekről úgy éreztem, több információra van szükségem, és ezért is beszéltem annyit Ronnal telefonon és a McLaren központjában is. Sok időt töltöttem el a mérnökökkel, az aerodinamikusokkal, mindenen végigmentünk a motorprogram kapcsán is, és végül emiatt döntöttem úgy, hogy maradok.”

Button hangsúlyozta, alapos oka volt arra, hogy elkötelezze magát a McLaren mellett – szavai pedig azt támasztják alá, hogy főként csapata idei gyenge formája bizonytalanította el őt, s azt is, hogy nem szívesen vállalt volna még egy, az ideihez hasonló szezont. „Még soha nem voltam ilyen hosszú mérnöki megbeszélésen, mint amire múlt héten a gyárban sor került, és ez nagyon izgalmas. Nemcsak versenyző akarok lenni, én fejleszteni is akarok, segíteni akarok a csapatnak, és szeretném sikerre vezetni őket. Nem féltem a távozástól. Ha ennyire régóta versenyzel, csakis azért akarhatod folytatni, mert esélyed van arra, hogy versenyképes legyél. Jelenleg nyilvánvalóan nem vagyunk még azok. De a jövőben azzá válunk. Sok változás lesz a motoron, és még mindig a partnerségünk kezdetén járunk. Sok minden megváltozik a tél folyamán, és sokkal versenyképesebbek leszünk jövőre” – mondta bizakodva Button.

Kíváncsiak lennénk rá, mit is láthatott a jövő évi tervekről. Annál is inkább, mert csütörtökön már csapattársa, a Szuzukában még szintén elégedetlenkedő Alonso is nagyon határozottan jelentette ki, mindenképpen kitölti a 2017-ig szóló szerződését Wokinggal.

További tartalmak