Musorujsag
Élő Eredmények

Hamilton és egy megindító találkozás: Ez volt az évem csúcspontja!

Lewis Hamilton/Instagram, Speedweek
Zsákszámra nyeri a futamokat, utolérte példaképét, Ayrton Sennát, s karnyújtásnyira van attól, hogy bezsebelje harmadik világbajnoki címét. Lewis Hamilton számára ugyanakkor egy ennél sokkal egyszerűbb és hétköznapibb élmény jelentette az év csúcspontját…
Lewis Hamilton és a kis Mason (Fotó: Lewis Hamilton/Instagram) Lewis Hamilton és a kis Mason (Fotó: Lewis Hamilton/Twitter)

A versenypályán agresszív, olykor kegyetlen, azon kívül pedig gyakran hivalkodó. Lewis Hamiltonnak ugyanakkor van egy sokkal hétköznapibb, emberibb arca is, ami a Mercedes csapatbajnoki címének ünneplését követően most felszínre is került. Felszínre hozták, mégpedig egy aprócska ember, akivel az élet kíméletlen és kegyetlen volt.

A kétszeres világbajnok istállója brackley-i bajnoki ünneplése kapcsán több fényképet is közzétett közösségi oldalain, ám a sorban az egyik témájában teljességgel elütött a tőle megszokottaktól. Egy nagy találkozásról szólt, amiről bár azt gondolhatnánk, csak az öt éves Mason számára volt különleges pillanat, valójában kiderült, a versenyző számára is meghatározó élményt jelentett. Erről maga az érintett írt Instagramján.

„Ma meglátogatott az egyik legcsodálatosabb angyal, akivel valaha is volt szerencsém találkozni. Mason, csupán öt éves, agytumorja van, és élete nagy részét a kórházban töltötte. Nagyon sok műtéten esett át: nyolcszor operálták a fejét, de azt mondják, már nem tudnak többet tenni érte” – mutatta be Masont Hamilton. „A kevéske idő, amit ma együtt töltöttünk, főleg játékautókkal és legózással ment el. Nem is tudom elmondani, mit érzek – azt leszámítva, hogy elmondhatom, ez volt az évem csúcspillanata” – jelentette ki az idény amúgy győzelmet győzelemre halmozó kétszeres bajnok, mindenkit arra kérve, imádkozzon a kis rajongójáért.

„A rövid élete során eddig minden összeesküdött ellene, de ő csak mosolyog, annyira természetes és szinte ragyog – tele van szeretettel. Ez a kisfiú az én hősöm! Annyi gyermek szenved a világban hasonló módon, mint Mason, rajtuk csak a pozitív energiánk és imáink segíthetnek. Ma megtöltötte a szívemet, és én nagyon szeretem ezért. Isten áldása rád, Mason, remélem, figyel rád és a családodra is” – üzent a fiúnak.

Később pedig még egy képet közzétett Twitterén, melyhez ezt írta: „Megölelt, mielőtt elment – a legerősebb ölelés volt, amit valaha is éreztem. Szeretlek, kicsi ember!”

Hamilton egyébként 2012 óta aktívan támogatja az UNICEF gyermeksegélyező programját, s nem áll távol tőle a jótékonykodás. Az előző szezonban például tavasszal a Spanyol Nagydíjat követően ennek keretében ellátogatott a 2010-ben súlyos földrengés által lerombolt Haitira. „Próbálok változtatni valamin. Jó Forma–1-es versenyzőnek lenni, gazdagon utazgatni a nagyvilágban, élvezni ezt és boldognak lenni. De ha nem teszel hozzá valamennyit a világhoz, mi értelme ennek az egésznek?” – nyilatkozta akkoriban a britek ásza.

További tartalmak