Musorujsag
Élő Eredmények

Norvégiát kaptuk a pótselejtezőben

mti
A magyar labdarúgó-válogatott a norvég csapatot kapta ellenfélül a 2016-os, franciaországi Európa-bajnokság novemberi pótselejtezőjére.

Az UEFA nyoni székházában tartott sorsoláson az is kiderült, hogy Bernd Storck csapata Oslóban kezd a lehető legkorábbi, november 12-i időpontban, majd három nappal később hazai pályán, a Groupama Arénában fogadja riválisát a visszavágón.

A magyarokat nem húzták ki az első három párharcba és a norvég, szlovén, dán, ír kvartettből előbbi maradt az urnában utolsóként a nem kiemelt válogatottak közül. A sorsolás szeszélye folytán a kiemeltek közül egyedüliként Magyarország kezd vendégként.

„A sorsolás előtt nem volt különösebb preferenciám az ellenfelet illetően, hiszen aki eljut idáig, biztos, hogy kiváló csapat” – mondta Storck a magyar szövetség honlapjának. „Az a kívánságom, hogy idegenben kezdjük a párharcot, teljesült, a csapat szempontjából ez mindenképpen jó sorsolásnak mondható. A norvég futballt nagyon jól ismerjük, senkinek sem kell bemutatni ellenfelünket, az mindenki számára nyilvánvaló, hogy egy egészen kiváló rivális vár ránk. Ezt bizonyítja, hogy egészen az utolsó körig versenyben voltak az egyenes ági Eb-részvételért, és csak az olaszok ellen bukták el a továbbjutást úgy, hogy sokáig vezettek is idegenben ellenük, s csak a hajrában fordított Olaszország”.

Norvégia eredményei a mostani Európa-bajnoki selejtezősorozatban.
Norvégia-Olaszország 0-2
Málta-Norvégia 0-3
Norvégia-Bulgária 2-1
Azerbajdzsán-Norvégia 0-1
Horvátország-Norvégia 5-1
Norvégia-Azerbajdzsán 0-0
Bulgária-Norvégia 0-1
Norvégia-Horvátország 2-0
Norvégia-Málta 2-0
Olaszország-Norvégia 2-1

„Most arra kell fókuszálnunk, hogy jól felkészítsük az ellenfél játékából a csapatot, majd idegenben játsszunk egy szoros mérkőzést, annak érdekében, hogy itthon, a közönség támogatásával esélyünk legyen véghez vinni a történelmi tettet és kijussunk az Európa-bajnokságra” – mondta Storck, aki a magyar kispadon eddigi négy meccsén két döntetlen mellett egy-egy győzelmet és vereséget számlál.

Dominique Rocheteau volt francia labdarúgó Magyarország nevét mutatja fel a 2016-os Eb pótselejtezőinek sorsolásán – fotó: MTI/EPA/Jean-Christophe Bott

Norvég kollégája, Per-Mathias Högmo szerint nagy motivációt jelent a csapatának, hogy otthon, telt ház előtt kezdheti a párharcot. A magyart nagyon tapasztalt együttesként jellemezte, ugyanakkor úgy vélte, Norvégiának jó esélye van, hogy a két meccsen felülmúlja riválisát.

Magyarország 34 éve nyeretlen a norvégokkal szemben, azóta öt döntetlen mellett négyszer kikapott tőlük. Az összesített mérleg ugyanakkor magyar fölényt mutat: a nemzeti együttes hétszer győzött, ötször döntetlent játszott és ötször vereséget szenvedett. Legutóbb 2012 novemberében találkozott a két gárda, s akkori barátságos mérkőzésen 2-0-s vendégsiker született a Puskás Ferenc Stadionban. A nemzeti együttes az 1986-os világbajnokság óta először vehetne részt nagy nemzetközi tornán, az Eb-re pedig története során harmadszor juthat ki, erre legutóbb 1972-ben volt példa.

A 2016-os Európa-bajnokság pótselejtezőjének párosítása – fotó: MTI/EPA/Jean-Christophe Bott

A pótselejtező programja:
első mérkőzések:
november 12.: Norvégia-MAGYARORSZÁG 20.45
november 13.: Bosznia-Hercegovina – Írország 20.45
november 14.: Ukrajna-Szlovénia 18.00, Svédország-Dánia 20.45

visszavágók:
november 15.: MAGYARORSZÁG-Norvégia 20.45
november 16.: Írország – Bosznia-Hercegovina 20.45
november 17.: Szlovénia-Ukrajna 20.45, Dánia-Svédország 20.45

További tartalmak