Musorujsag
Élő Eredmények

Hamilton: De mennyire jó Vettel valójában?

Motorsport Magazin
Lewis Hamilton szívesen választaná maga mellé csapattársnak Sebastian Vettelt, ám egyúttal bizonytalan, mennyire is jó valójában a négyszeres világbajnok…
Sebastian Vettel és Lewis Hamilton (Fotó: xpbimages.com) Sebastian Vettel és Lewis Hamilton (Fotó: xpbimages.com)

Mielőtt bebiztosította volna harmadik világbajnoki címét, Lewis Hamilton többször is hangoztatta, szívesen vívna nagy csatát a 2016-os világbajnoki győzelemért Sebastian Vettellel és a Ferrarival. Nico Rosberg addig nem állította olyan nehéz feladat elé, mint 2014-ben, így bizonyos szempontból érthető is volt a brit változatosság és új kihívás iránti vágya. Az Austin után elszenvedett két veresége óta azonban figyelme ismét csapattársára irányult, akit az elmúlt hetekben tett nyilatkozatai során többször is „támadott”, kritizált.

A német Sport Bilddel való beszélgetése során most azonban bizonyos szempontból sikerült mindkét németnek odaszúrnia. Arról kérdezték, kit választana maga mellé csapattársnak, és ő a Ferrari bajnokát nevezte meg. „Csapatfőnökként nyilván a két legjobb versenyzőt szeretnéd. De a múlt bebizonyította, hogy ez nem feltétlenül hat pozitívan a csapatra. Én Sebastian Vettelt választanám, mert nagyon tisztelem őt” – fogalmazott, jelezve ezzel, hogy Rosberget a honfitársánál gyengébbnek tartja.

Aztán a négyszeres bajnok kvalitásait is relativizálta azzal, hogy jelenlegi és volt csapattársait „leminősítette”. „De mennyire jó ő valójában?” – tette föl a kérdést Vettelre vonatkozóan. „Nehéz megítélni ezt, mert még nem volt egy csapatban olyan versenyzővel, mint Fernando Alonso. Helyette Mark Webber volt a társa, aki nem volt az ő szintjén, most pedig Kimi Räikkönen, aki jelenleg nincs éppen a csúcson a teljesítmény terén” – érvelt, ezzel négyre bővítve azon versenyzők számát, akik képességeivel kapcsolatban bizonytalan…

További tartalmak