Musorujsag
Élő Eredmények

Hangosabb és olcsóbb motorok – erről állapodtak meg a gyártók az FIA-val

Motorsport, Auto Motor und Sport
Az FIA is megerősítette, nem ment át a Forma–1 Bizottságon az alternatív motor 2017-es bevezetéséről tett javaslatuk. A megbeszélés eredménye mellett a jövőt illető tervekről is nyilatkozott a szövetség.
A Renault V6-os turbóerőforrása (Fotó: Renault) A Renault V6-os turbóerőforrása (Fotó: Renault)

Amint arról már beszámoltunk, a csapatok keddi párizsi ülésükön leszavazták az FIA alternatív motorra tett javaslatát. Nemrég az FIA maga is megerősítette a hírt, az Auto Motor und Sport pedig azt is megtudta, összesen 13-an szavaztak az új motorok ellen, a csapatok közül a Force India és a Manor tartózkodott, míg a Red Bull két csapata mellette volt. Rajtuk kívül a szponzorokat képviselő Philip Morris és a Rolex is az olcsómotor ellen voksolt.

Az FIA próbálkozása ugyanakkor nem feltétlenül nevezhető sikertelennek: nyomásgyakorlásukkal ugyanis kicsikarták a résztvevőktől az ígéretet, miszerint 2016. január 15-éig előállnak a javaslatokkal, melyek megoldást kínálnak az alternatív motorral megszüntetni kívánt problémákra, azaz a költségcsökkentésre, valamint a független csapatok motorral történő ellátására (a Red Bull helyzetére). A szövetség azt is elárulta, összesen négy gyártó jelezte érdeklődését náluk az új motor gyártására.

„A résztvevő felek megállapodtak abban, hogy megoldást találnak a Forma–1-es erőforrásokkal kapcsolatos következő problémákra: 1.) garantálják, hogy motort biztosítanak a csapatoknak; 2.) csökkenteniük kell a motorok árát a partnercsapatok számára; 3.) egyszerűsíteni kell az erőforrások technikai felépítését; 4.) javítani kell a hangjukat” – összegzett az FIA közleményében. „A gyártok az FIA-val együtt 2016. január 15-éig előállnak javaslataikkal, melyek megoldást jelentenek a fenti problémákra. A javaslatoknak tartalmazniuk kell, hány csapatot kell minimálisan támogatnia motorral a gyártóknak, hogy valamennyi istállónak legyen erőforrása. Számításokat fogunk végezni a hibridmotorok költségeinek csökkentésére, valamint teszteket a hangerő növelésére. A részvényesek arról is megegyeztek, hogy legkorábban 2017-re, de legkésőbb 2018-ra változásoknak kell jönniük. Az első találkozóra az FIA és a motorgyártók között ezen a héten, az Abu-dzabi Nagydíjon kerül majd sor” – írták.

Az Auto Motor und Sport szerint a Red Bull mindeközben jelezte: csak akkor marad az F1-ben, ha lesznek alternatív motorok, vagy megújulnak a motorszabályok. 2016-ra a Red Bull névtelen Renault-erőforrásokat kaphat, a Toro Rosso 2015-ös Ferrari-motorokat – 2017-re pedig a Ferrari és a Mercedes állítólag ígéretet tett nekik arra, hogy biztosít számukra motort, amíg 2018-ban életbe nem lépnek az új szabályok. Értesülésük szerint jó esély van arra is, hogy a 2017-re tervezett aerodinamikai szabályok bevezetését is elhalasztják egy évvel.

További tartalmak