Musorujsag
Élő Eredmények

Räikkönen szíve a klasszikusokhoz húz, Alonso szereti az újdonságokat

FIA
Tavaly Szocsi, idén Mexikó, jövőre pedig Baku – három új helyszín három év alatt! A Forma-1 folytatja terjeszkedését, de a versenyzők vajon az új (esetleg a felújított) versenypályákat szeretik jobban, vagy az olyan, a naptárból már kikerült aszfaltcsíkokat, mint Imola, Magny Cours, vagy éppen Isztambul? Az Abu-dzabi Nagydíj sajtótájékoztatóján ezt is megpróbálták kideríteni!
Kimi Raikkonen (Fotó: Charniaux / XPB Images) Kimi Raikkonen (Fotó: Charniaux / XPB Images)

Fernando Alonso, McLaren: „Végső soron számunkra ez (hogy egy korábbi, vagy egy új pályán versenyzünk) semmin sem változtat. Nagyon sok pályán vezettünk pályafutásunk során, ilyen volt Imola, Magny Cours és Isztanbul is – ezek mind jó aszfaltcsíkok, és megvan a maguk hagyománya is, szóval jó versenyezni rajtuk. De az is jó, amikor egy új országba utazol, hogy új emberekhez, új generációkhoz viszed el a sport. Egy kicsivel többet utazunk! Amikor én bemutatkoztam, évekkel ezelőtt, még 16 futam volt a naptárban, jövőre a tervek szerint 21 lesz és a többségük Európán kívül, szóval utazás szempontjából biztosan nehezebb lesz a szezon. De a sport ezt az irányt választotta, és mint mondtam, van előnye annak is, hogy a Forma-1 nyitni akar az új országok felé.”

Lewis Hamilton, Mercedes: „Nem tudok túl sokat hozzátenni ahhoz, amit Fernando mondott, igaza van! Jó, hogy különböző országokba utazhatunk, és vihetjük a Forma-1 hírét, hogy több embernek is átadhatjuk azt az élményt és új követőket szerezhetünk a sport számára. A pályák melyek említésre kerültek – kivéve Imolát – nem voltak túlságosan látványosak, viszont oda kell figyelnünk arra, hogy megmaradjon a megfelelő egyensúlyt a régi és az új pályák között. Az új pályák ugyanis nem annyira jók, mint a régiek. Ezek nem hordozzák magukban ugyanazt az örökséget, nincs akkora történelmük, és szerintem nagyon fontos, hogy tiszteletben tartsuk a Forma-1 örökségét, és ehhez bizony a régi, klasszikus versenypályák is hozzátartoznak.”

Lewis Hamilton (Fotó: Charniaux / XPB Images) Lewis Hamilton (Fotó: Charniaux / XPB Images)

Kimi Räikkönen, Ferrari: „Ezek az új helyek majdnem mindig ugyanolyanok. Ugyanaz a fickó tervezi őket. Nem akarom azt mondani, hogy nem jók, viszont többnyire ugyanolyanok. Jobban élveztem az öreg, klasszikus versenypályákat. Te (Hamiltonhoz fordulva – a szerk.) talán nem szeretted Magny Cours-t, én viszont igen. Nem volt túl sok ember, csendes volt és könnyű. Az egyik legjobb hely volt, ahová ellátogattunk! Jobban kedvelem a régieket, jobban is néznek ki. Normálisabb, mint amikor elmegyünk valahová és csak úgy lerakják a pályát egy helyre; itt most egy sivatagos, modern környezetbe. Persze, mi oda megyünk, ahol a versenyeket rendezik. Maga a hétvége nem változik. Szinte ugyanazok az emberek vannak ott, a hétvégék menetrendje többé-kevésbé (minden helyszínen) ugyanaz és ugyanazok a dolgok történnek!”

Romain Grosjean, Lotus: „Azt hiszem, idén nagyon jó volt Mexikóba látogatni, hiszen az emberek tényleg szeretettel fogadtak bennünket. Az a hétvége valóban fantasztikus volt. Szeretném látni, hogy Magny Cours visszatér a naptárba, hiszen a Francia Nagydíj különleges lenne számomra. Párizsban? Ott a forgalom annyira nem jó! Szeretném, ha lenne Francia Nagydíj. Azt hiszem Fernandónak igaza van. Egy ideális világban szeretnéd mindkettőt, de sajnos erre nincs mód. Szóval, szerintem jó, hogy felfedezünk új helyszíneket és el is megyünk ezekre, de Silverstone, Németország vagy éppen Barcelona mindig nagyon különleges!”

Kimi Raikkonen, Lewis Hamilton, Fernando Alonso , Romain Grosjean, Daniil Kvyat, Roberto Merhi  (Fotó: Charniaux / XPB Images) Kimi Raikkonen, Lewis Hamilton, Fernando Alonso , Romain Grosjean, Daniil Kvyat, Roberto Merhi (Fotó: Charniaux / XPB Images)

További tartalmak